2014. április 24., csütörtök

Chapter 14.

Egy kis idő után - persze, csak azután miután kellően földig aláztuk egymást a szócsatában - elénk került a kaja is. Ekkor jöttem rá, hogy Jay, amint valami jóízű érinti a nyelvét, elhallgat. Ugyanis ahogy a csirkéje a szájába landolt, mintha megnémult volna. Nem mintha zavart volna. Legalább tudom, hogy miképp hallgattassam el a közeljövőben, nem dugul el.
A villámra szúrtam egy-két tésztát, lassan rágtam, kiélveztem minden falatot. Közben erősen kántáltam magamban a következő sorokat: Ne nézd a sültkrumplit. Az nem a tiéd.
Valószínűleg feltűnhetett neki, hogy furán viselkedem.
- Mi a helyzet, jövendőbeli olimpikon? - haha.
- Semmi. - mondtam, miután nagy levegőt vettem. Újabb adag makarónit tömtem a számba. Talán kicsit túl sokat.
- Éhes vagy? - vigyorgott. Aha, valóban eltúloztam az adagot. A kis mécses fémes volt, így tükröződött benne az arcom. Akár egy hörcsög.
- Egy kicsit. - hebegtem kissé vörösen, miután megbirkóztam vele, majd lenyeltem. Csak mosolygott. Szerencsére nem kezdte el szívni a véremet.
Figyeltem, ahogy újabb szárnyat emelt a szájához. Ismét a sültkrumplira pillantottam, mire idegesen lehunytam a szemem.
- Minden oké, Hay? - hallottam a hangját, mire ijedten kinyitottam a szemeimet. Immár elég furcsán méregetett.
- Persze...
- Na, mondd már el, mi a hézag. - noszogatott. Nagyot sóhajtottam.
- Na, jó, de ígérd meg, hogy nem röhögsz ki! - szóltam rá ingerülten, mire mosolyogva a szívére tette a kezét.
- Nem foglak.
- Oké... - nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Erre fel kell készülni. - Az a helyzet, hogy van egy ilyen hülye fóbiám... Elég gáz... Nekem ez nagyon kínos...
- Nem foglak kinevetni. - nézett rám, immár komolyabban, mire lehunytam a szemem. Oké.
- Mindig a mások kajája tetszik jobban az éttermekben, és mindig azt akarom inkább megenni!! - tessék. Mostmár tudod.
- Mi? - a homlokát ráncoltam.
- Mindig a szomszéd kertje zöldebb. Azaz, mindig azt gondolom, hogy a mások kajája jobb, és azt kívánom.
Lehunyta a szemét, majd szaggatottan kifújta a levegőt.
- Annyira nem gáz... - mondta végül. Láttam rajta, hogy szinte szenved, amiért nem nevethet.
- Dehooogy. - bólogattam egyetértően. És természetesen megjátszva.
- Kérsz? - kérdezte mosolyogva, és felém tolta a tányérját.
- Nem, kibírom. - tiltakoztam.
- Ne kínozd magad, Hay. - kacsintott. - Tudom, hogy jólesne egy kis sültkrumpli.
Azon kaptam magam, hogy már a tányérhoz nyúlok, amikor gyorsan elkaptam a kezemet. Kuncogott.
- Hát, pedig nagyon finom. - mondta, majd vett egy darabot, és lehunyt szemekkel élvezgetni kezdte. Sokan a megelégedett hümmögései irányába kapták a fejüket.
- Oké, ha egyet veszek, az nem nagy bűn! - adtam meg magam, majd lekaptam egyet a tálról és gyorsan elmajszoltam. Krumpli íze volt. Mily meglepetés, Hayley.
- Jó, ugye? - kérdezte Jay mosolyogva.
- Ja, elmegy. - motyogtam.
- Vegyél csak még egyet!
- Hagyjál már! - néztem rá mérgesen. - Eddig kibírtam, most ugyan megadtam magamat egy darabnak, de azt hiszem, túl fogom vészelni, hogy nem ehetem meg mások kajáját!
- Felőlem. - vigyora már fülig ért, amely valamilyen szinten melengette a szívemet, hiszen felettébb szexi volt így (nem mintha máshogy nem lenne az), de másrészt az agyamra ment, ez a "Jobban ismerlek, mint te saját magadat" nézés.
Visszatértem az én kajámhoz, hisz azt kéne ennem. Gondoltam felvetek valami új témát, hogy eltereljem a figyelmet a bajaimról.
- És mi a helyzet a tanulással? - meglehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb kérdés az első randin. Jay köhögni kezdett, majd derűs arccal nézett fel rám.
- A tanulással? - kérdezett vissza aranyosan mosolyogva. Kissé bizonytalanul, de bólintottam. - Hármas tanuló vagyok. - mondta végül, és bekapott egy krumplit.
- Az...jó. - motyogtam.
- Te, gondolom, szín ötös. - állapította meg.
- Nem, ez nem igaz. - javítottam ki, mire felvonta a szemöldökét. - Fizikából van egy négyesem... Nem vagyok rá túl büszke.
Kisfiúsan elnevette magát, és én is elmosolyodtam. Tudom, hogy pár diák szemszögéből az én rossz jegyem isteni áldásnak számítana.
Egy kis ideig csönd volt, de semelyikőnk sem evett. Inkább gondolkodtunk. Jay szólalt meg előbb.
- El sem hiszem, hogy eljöttél velem. - nézett mélyen a szemembe, a tekintetétől elpirultam. Látszólag ez szórakoztatta, mert ajkai játékos vigyorra húzódtak.
- Szívesen jöttem. - hebegtem, úgy éreztem, gombóc van a torkomban.
Mivel nem volt túl nagy az asztal, nem esett nehezére átnyúlni alatta, és az ölemben összefonódó kézfejeimet megragadni. Hüvelykujjával gyengéden simogatta a bőrömet. Fél szemmel lepillantottam, majdnem elnevettem magam, olyan viccesen nézett ki, az ő napbarnított keze az én hófehérem mellett. Látszik rajtam, hogy stréber vagyok, és a szobámban kuksolok.
Egy szót nem tudtam szólni, annyira zavarban voltam. Ki is használta a helyzetet, és elkezdett bókokkal bombázni.
- Olyan szép vagy. - suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett. - Annyira örülök, hogy eljöttél velem.
- Jay, nem kell a kedvemért hazudozni. - mondtam, és lesütöttem a szememet. Mondhatni nem vagyok hozzászokva, hogy agyon dicsérnek.
- Én a tiszta igazságot mondom. - mondta komolyan. Csak néztem, figyeltem, ahogy kiemeli a végtagjaimat, és egyenként puszit ad rájuk. Még jó, hogy beparfümöztem a csuklómat.
Egyre nagyobb volt a zavarom. Az első randin még nem kéne ennyire előrehaladni, nem? Vagy ez egyáltalán szabályos? Még jó, hogy nem csókol meg itt, mindenki szeme láttára.
Nos, ahogy ez a nem kívánatos jelenet lejátszódott a fejemben, valahogyan a valóságban is megakart történni. Ugyanis Jay kicsit felemelkedett a székéről, a szája egyre közelített az enyémhez. Bepánikoltam. Csók? Ez most komoly? Én még soha nem csókolóztam...
Próbáltam enyhén eltolni, jelezvén, hogy én ezt nem akarom. Mondjuk, lehet, hogy nem toltam eléggé, mert fel sem tűnt neki. Már majdnem az enyémen volt az ajka! Keményebben kell tudtára adnom, hogy én ezt még nem akarom.
Hát, bemutatkozhatnék én nektek úgy is, mint Hayley Cooper, a szélsőségek megtestesítője. Mert amint rájöttem, hogy a randipartneremnek nem esik le, hogy én nem akarom, ha csak simogatom a vállát, határozottan el kell tolnom... sikerült eltolni, fogalmazhatunk így is. Jay-t annyira hirtelen érte az, hogy én erőből eltaszítottam, hogy megbotlott az asztal lábában, - amelyen különben már szinte átmászott- és meglökte a romantikát szimbolizáló mécsesünket. Hiába kaptunk mindketten a kerámia tárgyacska irányába, késő volt. Nagy hanggal landolt a földön, darabjaira esett... no, de az akciónak még nem volt vége. Mivel az asztalterítő a földet súrolta, pont lángra tudott kapni. Ijedtemben egetrengetőt sikítottam. Jay csak kapkodta a fejét, az innivalóink irányába kapta a fejét, de már megittuk őket.
- Vizet! Baszki, valaki, hozzon már egy kis vizet! - ordította, mire már mindenki az irányunkba kapta a fejét, és ordítozni kezdtek. Volt aki a gyerekeit rángatva kimenekült az étteremből. Nemsokára egy pincér egy nagy vödör felmosóvízzel rohant az irányunkba. Közben már az egész asztalunk égett, az ennivalóinkkal egyetemben (nem mintha ez lenne most a lényeg). Szerencsére a felszolgáló sok vízzel érkezett, így sikerült eloltania a tüzet, bár a fenyőfa asztal valószínűsíthetően menthetetlen volt. Idegesen a földre dobta a felmosóvödröt, majd tikkelő szemhéjjal ránk pillantott.
- Melyikőjük a piromániás? - vakkantotta éles hangon, mire összerezzentem. Ezt észre is vette, mert összehúzott szemmel nézett rám. - Te?!
- Véletlen volt, uram. - próbálta nyugtatgatni Jay, védelmezően elém állva. Fel sem fogtam... Pontosan mi a franc is történik velem??!!
- Véletlen? Elhiszem én, srácok... De attól még megtörtént! - emelte fel a pincér még jobban a hangját.
- Tudom, tudom... - fogta a fejét Jay. - Mennyi az asztal?
- Nem én vagyok a főnök, de ő tudja, mivel a nagyapjáé volt régebben az étterem. - magyarázta, szerencsére egy kicsit higgadtabb volt már.
- Értem. Nézze, uram, az én apám ismeri a főnököt. Hazamegyünk, és megkérem, hogy hívja majd fel a tulajt. - Jay nagyon belelendült az alkudozásba.
- Mi az apja neve? - kérdezte, és elővette a noteszát. Nem bízik bennünk. Megértem.
- Peter McQuillen.
- Értem, akkor majd mondom neki. Szerencséjük van, most pont nincs bent. - írta fel.
- Köszönjük. - mondtam Jay helyett is, aki rögtön helyeslően bólogatni kezdett.
- Ne köszönjék... És ha valóban élvezik a gyújtogatást, ajánlom, hogy látogassanak el egy pszichológushoz.
Szuper. A Raynold's-ban immár el lettünk könyvelve piromániásoknak.
Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit átéltem, miután kiléptünk az étteremből. Jay egy szót sem szólt, csak idegesen megindult az autója irányába. Én loholtam utána, alig bírtam tartani vele a lépést. Kinyitotta a kocsit, de persze, még mindig volt olyan udvarias, hogy kitárta nekem az anyósülés ajtaját. Kerestem a tekintetét, de nem nézett rám. Nagyot sóhajtottam, beültem és bekötöttem az övemet. Megvártam, amíg ő is elhelyezkedett.
- Nagyon sajnálom, Jay... - suttogtam elhalóan, de rám se nézett. Beindította a motort, ami a mi helyzetünkben még morgósabbnak is hangosabbnak hatott. Lehunytam a szemem. Eszembe jutott, hogy a szülei mennyit veszekednek. Lehet, hogy most miattam vele fognak úgy ordítozni. Én... én ezt nem engedhetem.
- Apukád nagyon mérges lesz? - kérdeztem félve.
- Nem fog repesni. - hangja rekedt volt, érces.
- Ha megengeded, én beszélek vele, és elmagyarázom neki...
- HAYLEY! - kiabált rám, mire bennem akadt a szó, ijedten meredtem rá. - Már így is épp eleget tettél. Kiraklak a házatoknál, nem kell az egész dologgal többet törődnöd, hagyd rám.
- De én nem akarom rád hagyni! - emeltem fel én is hangomat, de a végére inkább elhalkultam, mert láttam, hogy lüktetni kezd egy ér a homlokán. - Szeretném jóvátenni. Én nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, és egy dög lennék, ha magadra hagynálak a bajban.
- Hayley. - sóhajtott. - Nem kell a segítséged. Tényleg. Megoldom egyedül is.
- Persze. - morogtam.
- Nézd! - kezdte megint a kiabálást. - Amióta megdobtalak azzal az átkozott labdával, azóta beléd vagyok esve. És tényleg, talán furán próbáltam a tudtodra adni. Talán szívattalak párszor, talán Finn-t is belevontam a dolgokba. Akkor jött nekem Sweetie, aki kedvesen végighallgatott, biztatott, hogy egyszer talán majd te is észreveszel engem. Őt is elakartad mellőlem marni, sőt, sikerült is. De engem nem érdekelt, hiszen te tetszettél, és tegnap este még majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor azt mondtad, hogy nálad is szóba jöhetnék. Elhoztalak a legszemélyesebb helyre, ahova csak tudtalak. Egész nap bunkó voltál velem, vagy bénáztál. Az utóbbival nincsen semmi baj, mert imádom minden egyes baromságodat. Mert vicces vagy és különleges. Megpróbáltalak bókokkal megpuhítani, azt hittem, hogy végre sikerült bevágódnom, erre úgy meglöksz, hogy levertem azt a kibaszott gyertyatartót vagy mi a faszomat, és felgyullad az asztal. Apám lehet stroke-ot kap, ha megtudja, hogy egy felgyújtottam az étterem egyik bútorát. Mert persze, mint mindig, tuti, hogy engem fog gyanúsítani.
Nem tudtam szólni. Meggyötörve hallgattam, amit mondd. Azt hiszem, nem tudnék javítani az imidzsemen akkor se, ha kisegíteném a kalamajkából. Anélkül is egy dög vagyok.
- Nagyon sajnálom. - motyogtam szomorúan. Koromsötét volt, csak az autó lámpája világította meg az utat.
- Én is. - biccentett maga elé. - Talán a rossz lányba szerettem bele.
Rettentően fájt amit mondott, de igazat kellett adnom neki. Rengeteg bajom van, és meglehet, hogy a tragédia miatt alakultak ki, amit átéltem. De az nem jogosít fel arra, hogy egy bunkó liba legyek. Mert Sweetie-vel is aligha vagyok kedves. Jay-el? Soha. Velem senki, de senki nem járna jól.
- Jay, ez nem talán. Ez biztos. - hunytam le a szemem. Hallottam, hogy egy nagyot sóhajt. Nem szólt semmit utána. Egész úton semmit. Ez volt a kegyelemdöfés.