Kirakott a házunknál. Hiába köszöntem el tőle, kértem tőle mégegyszer bocsánatot, egy szót se szólt hozzám. Küzdöttem a könnyeimmel, de nem akartam, hogy Apa meglássa, sírtam. Majd a szobámban.
Próbáltam a lehető leghalkabban osonni, de persze meghallottak.
- Hayley, te vagy az? - hallottam Apa hangját.
- Igen, megjöttem. - hebegtem, és besétáltam hozzájuk a nappaliba. Mack és Chad földön fekve figyelték a tévét. A Mission Impossible-t adták. Apa a laptopján gépelt, biztosan valami munka ügyben.
- Merre jártál? - kérdezte Mack, aki persze tudta hol voltam.
- A plázában a barátaimmal. Mondtam már. - hazudtam.
- És hogyhogy nem vettél semmit? - kérdezett vissza az unokatesóm, akire szúrósan néztem. Apa is kérdően nézett rám.
- Pénzt nem vittem, csak nézelődtünk. - legyintettem. - Most, ha nem baj, felmegyek. Fáradt vagyok.
- Persze, menj csak. - hebegte Apa.
Felrohantam az emeletre, be a szobámba és kulcsra zártam az ajtót. Szipogni kezdtem. Két kövér könnycsepp száguldott le az arcomon. Nekidőltem az ajtónak, és hagytam, hogy lesüllyedjek a földre.
Egy kis ideig csak néztem magam elé, majd felálltam és leültem az gépem elé. Nagyot dobbant a szívem, ahogy láttam ki írt.
Sweetie: Hay, beszélnünk kéne. Én nem akarom, hogy megszakadjon a barátságunk.
Azonnal gépeltem neki.
Hayley: Én se, Sweetie! Kérlek, bocsáss meg nekem! Annyira szeretlek! És annyira szükségem lenne rád!
Jelezte a Facebook, hogy látta, de nem válaszolt. Megint sírni kezdtem. Akkor vettem csak észre magam, amikor már hangosan zokogtam, így visszafogtam magam egy kicsit.
Azt hittem, hogy veszett ügyem van, és már csuktam le a gépet, amikor - mint bizonyítékot az égiekre - meghallottam a facebook chat hangját.
Sweetie: Rosszul alakultak az egész, Hay. Tudom, hogy mérgedben mondtad azokat a dolgokat... Ezért nem haragudtam rád igazán, túlreagáltam. Felhívhatlak a vezetékesen?
A megkönnyebbültség görcsösen szabadult ki a tüdőmből, levegő formájában.
Hayley: Persze.
Szinte varázsütésre csörögni kezdett a vezetékes, én pedig nekiiramodtam, hogy felvegyem. Mack éppen a lépcsőn sétált föl, fél kezében egy almával, amikor szembefutottam vele.
- Hova-hova? Ki ilyen érdekes? - érdeklődött, mikor elsuhantam mellette, mint egy doppingolt versenyló.
- Sweetie az. - hebegtem, majd letérdeltem a vezetékes elé, és a fülemhez kaptam. Csak a halk kuncogását hallottam, de felé se fordultam.
- Hay? - hallottam a barátnőm reményteli, vékonyka hangját. Nyeltem egyet.
- Itt vagyok. - mondtam. - Sweet, tudom hogy miért haragszol rám, és ezért muszáj elmondanom- de félbeszakított.
- Nem, nem, Hay! Alaptalanul kaptam fel a vizet tegnap. Nem lett volna szabad beleavatkoznom a dolgaidba, akkor se, ha nagyon jó barátok vagyunk.
- Igazad volt. - suttogtam, a közben újra felbuggyanó könnyeimtől fulladozva.
- Hay, te sírsz? Jaj, ne! Nem akartalak ennyire felzaklatni, én... Várj, mi? Igazam volt? - hanglejtése pillanatok alatt megváltozott, ahogy felfogta, amit mondtam.
- Igen, Jay-el kapcsolatban.- hüppögtem. - Tényleg van köztünk valami.
- Hála az istennek, hogy végre leesett! - sóhajtott fel. Aztán újra átgondolta a dolgokat. - De még mindig nem értem. Azt eddig is tudtuk, hogy ő kedvel téged, aztán most az is kiderült, hogy te is őt. Szabad a pálya, csajszi! Mit kell ezen sírni?
- Van egy-két dolog amiről lemaradtál tegnap óta, Sweet. - nyögtem ki. Egy kis ideig hallgatott.
- Miről van szó, Hay? Mindent tudni akarok!
Nagyot sóhajtottam.
- Tegnap... miután elmentél...
- Hay, ne húzd már az agyamat!
- Oké, jól van! - emeltem fel a hangom. Hihetetlen, hogy időt se kapok arra, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Tegnap este átjött hozzám Jay.
- MI?! - azt hiszem, két oktávot csúszott fel a hangja, amíg ezt a két betűt kimondta. - Miért nem ezzel kezdted?! Hay! Mi történt?
- Hát, tisztáztuk a dolgainkat. Ő bevallotta azt, amit már azelőtt is tudtam. És én is bevallottam azt...amire valójában csak akkor jöttem rá, hogy úgy van, ahogy.
- Úristen!! És ezután mi történt?
- Elhívott randizni. - sóhajtottam. És már előkészületesen befogtam a fülemet, ugyanis az ezután következő sikoly valami brutális volt. Ha egyszer sikerül a klubban összehozni egy kórust, Sweetie-t a koloratúr szoprán szólam élére állítom, az egyszer szent.
- Te atya úr isten!!! Hayley!! Ez nagyon jó hír!
- Még nincs vége a történetnek, Sweet. - állítottam le.
- Mi lehet még ennél jobb? - nevetett fel.
- Semmi. Eddig tartott a történet szép része.
- Na ne! Mi a fene történt, Hay?
- Ma mentünk randira. És, hát...
- Hay! - szólt rám jelentőségteljesen.
- Mondom már! Majdnem felgyújtottam az éttermet, ahova elvitt. - akaratlanul is lehunytam a szememet, mert még mindig rettenetesen szégyelltem magam a történtek miatt.
- Basszus! - mondta. - De ugye csak véletlen?
- Persze! - emeltem fel a hangom. TÉNYLEG nem vagyok piromániás. - De ennek ellenére Jay nagyon megharagudott rám. Éppen megakart csókolni, amikor ellöktem magamtól és ezáltal felborítottam egy mécsest.
- Hayley! - szólt rám Sweetie rosszallóan. - Azt hiszem, sürgősen át kell vennünk a randin nem illendő dolgokat. - Igen, sok külön foglalkozásra szorulok. Be is írhatom a naptáramba a randitippeket, meg a röpit. Ha egyáltalán Jay még vállal.
- Szerintem már mindegy.Valószínűleg soha többé rám sem akar nézni.
- Ne viccelj már! Amikor én beszéltem vele, még vészesen beléd volt esve. Nem hinném, hogy ez egy... viszonylag apróbb baleset miatt elmúlna. - a szavai valamelyest megnyugtatóan hatottak rám, de volt egy olyan érzésem, hogy csak hitegetem magam, és tényleg lőttek a Jay-el való jövőmnek. Annak a jövőnek, aminek még pár órája Jay még értelmét látta.
- Nem tudom... - sóhajtottam beletörődően.
- Hay, hagyd, hogy kimérgelődje magát. Holnap suli, addigra tutira lecsillapodik.
- Mindegy. - vágtam rá feltűnően gyorsan. - Elfáradtam, és még egy szót se tanultam holnapra.
- Értem én. - mondta a barátnőm, aki hallhatóan rájött, hogy hárítok. - Pihend ki magad!
- Köszönöm, hogy meghallgattál. És örülök, hogy már nem haragszol rám. - mosolyodtam el.
- Én is nagyon örülök, hogy kibékültünk. Meghallgatni pedig bármikor meghallgatlak. Jó éjt, Hay!
- Neked is.
A levendulaillatú fürdősóm egész hatékonynak bizonyult. Miután majdnem egy órát meditáltam a kádban, amit gyertyákkal raktam körbe (amire minden bizonnyal Jay-nek csípős megjegyzései lennének), utat engedtem a hugyhólyagproblémákkal küszködő családtagjaimnak, akik eszeveszetten rohantak elvégezni a dolgukat. Előkaptam a bioszkönyvemet, és beburkolóztam vele az ágyamba. Valahogyan sikerült egészen lelazulnom, a tananyagra is tudtam koncentrálni. Lesz ami lesz. Még szerencse, hogy én alig érzek valamit Jay iránt, hiszen, ha másképpen lenne, ez a helyzet sokkal kellemetlenebb lenne.
A reggeli csípős hideg nem kívánt pírt varázsolt az arcomra, miközben Mack-kel a buszmegállóból a suli irányába sétáltunk. Az esti szent nyugalmam valami fogytán úgy tovaszállt, hogy az unokatesóm még hányózacskóval is készült nekem, mielőtt elindultunk volna otthonról. Valószínűleg elég alaptalanul bíztam el magamat, mert ha semmit nem éreznék a Röpiherceg iránt, nem így reagálnám le ezt az egészet.
- Hayley, könyörgöm, ne csikorgasd ennyire a fogaidat, mert feláll a szőr a hátamon. - szólt rám Mack aggódó tekintettel. Észre se vettem magamat.
- Ne haragudj, Mack! Nekem fel se tűnt, hogy ezt csináltam. - néztem rá sajnálkozva. Ahogy újra az útra szegeztem a tekintetem, láttam, hogy mindjárt ott vagyunk a sulinál. És ahogy haladtunk, már a röplabdázó srácok is a szemem elé kerültek. Annyira közel még nem voltunk, hogy lássam, Jay is ott van-e.
- Minden rendben lesz. Nincs értelme ennyire ráparázni. - nyúlt a kezemért Mack. Kedvesen rámosolyogtam. Igazán édes volt tőle, hogy így támogatott, de abban a pillanatban semmi se tudott lenyugtatni.
Ahogy beléptünk a suli kapuján, néztem mindenfele, de Jay-t nem láttam. A gyomrom elkezdett kavarogni. Remélem, nem maradt otthon a vitánk miatt. Vagy mi van, ha a szülei annyira kiakadtak rá, hogy ezért nem jött el? Istenem, csak felzaklatom magamat a hülye elméleteimmel.
Hirtelen megpillantottam Finn-t a guruló labda után rohanni, és kaptam az alkalmon. Eljöttem Mack mellől, és elindultam a fiú irányába. Amikor már elég közel voltam, oda is szóltam neki.
- Finn! - éppen kibontotta egy sűrű bokor ágai közül a végtelenségig imádott labdáját, amikor felém fordult. Vegyes érzelmeket olvastam le az arcáról.
- Á, Hay, szia! - mosolygott rám erőltetetten. - Mi a helyzet?
- Nem tudod véletlenül, hogy mi van Jay-el? Hol van? - kérdeztem.
- Nem tudom. - vágta rá túl gyorsan a kelleténél. Ahogy erre ő is ráeszmélt, fintorba torzult az arca.
- Ezt nem veszem be. - mondtam, és összefontam magam előtt a karomat. - Mérget vennék rá, hogy tudod.
- Hay, figyu, szerintem most hagyjad. - nézett rám, és végre őszinte volt a tekintete. - Nincs túl jó passzban.
- Gondolom elmondta neked a tegnapit... - sóhajtottam. - Kérlek, Finn, csak hallgass meg!
Először láttam rajta, hogy vacilál, de végül megadóan bólintott.
- Én rettentően sajnálom, ami történt. Valójában magam se vagyok tisztában semmivel, még a saját érzéseimmel se. Nemrég jöttem rá, hogy viszonzom Jay érzéseit, és ez olyan szinten összezavar, hogy azt nem tudom elmondani. Nem készakarva tettem, amit tettem. Tudom, hogy Jay nagyon haragszik rám, de ezt muszáj jóvá tennem, mert... nagyon fontos nekem. - ahogy ezt kimondtam, magam is meglepődtem. Nem, hogy Finn, akinek akaratlanul is kaján vigyor ült ki a szája szélére.
- Bravó, csajszi! - nevette el magát. - Végre nem tagadod a nyilvánvalót.
Ezért utálom kitárgyalni az érzéseimet másoknak. Olyan érzésem volt, mintha pucéran álltam volna előtte.
- Akkor megmondod, hogy hol van? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva az előző megjegyzését.
- Otthon van. - mondta. - És szerintem nagyra értékelné, ha most meglátogatnád.
- Mi? - lepődtem meg. - Mármint szerinted el kéne hozzá menjek?
- Hát, azt mondtad, rendbe akarod hozni... - vonta meg a vállát, majd intett a többi röpisnek, hogy mindjárt megy vissza játszani, és hogy addig valaki mást állítsanak be középre.
- De akkor... lógnék. - gondolkodtam hangosan.
- Hidd el, csajszi, nem fogsz belehalni. - ment el mellettem, és megcsípte az arcomat. Akkor az életben hagyott ez először hidegen, hiszen hatalmas dilemma elé állított.
Én, a példamutató, kitűnő Hayley Cooper ne menjek be órára egy fiú kedvéért? Gondolta volna valaha valaki, hogy egyre inkább az igen felé hajlottam?
