Chapter 9.

A busz lefékezett a mi megállónknál, ezért gyorsan lepattantunk róla.
- Már nem is emlékszem, merre lakik Sweetie. - vakargatta tanácstalanul Mack a tarkóját.
- Nyugodj meg, én igen. - mosolyogtam rá, mire bólintott.
- Szerinted tud adni majd egy kis kaját? - kérdezte, miközben megindultunk a barátnőmék felé.
- Tessék? - néztem rá hitetlenkedve.
- Majd éhen halok. - öltött fel egy szörnyülködő arckifejezést, mire elnevettem magam.
- Hát, izé, Mack... Nem tudom, hogy udvarias dolog-e egy szinte tök idegen házban kaját kérni. - harapdáltam az ajkamat, és az unokatesómat fürkésztem.
- És nincs a közelben egy kisbolt? - ráncolta a homlokát fájdalmasan.
- Öhmm, nem emlékszem, hogy lenne. Majd maximum megkérjük Sweetie-t, hogy csempésszen a hűtőjükből neked. - gondolkodtam hangosan.
- Köszi. - könnyebbült meg. - Nem akarom, hogy lelassuljon az anyagcserém.
- Ezt is anyukád mondta? - nevettem el magam.
- Nem. - nézett rám sértődötten. - Facebook-on láttam. Volt róla egy cikk, hogyha éheztetjük magunkat, lelassul az anyagcserénk.
- Jól van, Mack! - paskoltam meg a vállát. - Az ott, az ő házuk. - mutattam a jól ismert, halvány sárga, modern házra.
- Ja, tényleg. - csapott a homlokára. - Mostmár beugrott.
Megnyomtam a kapun lévő csengőt, mire egy kis idő múlva Sweetie örök életvidám anyukája rohant ki elénk.
- Szerbusztok gyerekek! - mosolygott lelkesen. - Mack! Rég láttalak. - tárta szét a karját, miután kinyitotta előttünk a vaskaput.
Szegény unokatesóm hirtelen nem tudott mit reagálni, ezért csak hagyta magát megölelgetni. Erőltetetten mosolygott a barátnőm anyukájára, miután elhúzódott tőle.
- És Hayley, szia! - fordult felém Mrs. Wolverhampton, és egy hosszas puszit nyomott az arcomra.
- Szia! - nevettem el magam, és mivel én már hozzászoktam, viszonoztam a gesztusát. Tegeztem, hiszen már nagyon régóta ismertük egymást, mi is szinte barátnőknek mondhattuk magunkat.
- Gyertek beljebb! - taszított mindkettőnkön egy aprót. - Sweetie már nagyon vár benneteket.
Ahogy beléptünk a kuckós, családias házba, elöntött minket a melegség. Mindig is imádtam a barátnőmékhez menni, egyszerűen sugárzott az egész otthonukból a melegség. Mindkét értelemben, hiszen az időjárás miatt náluk is rendesen fel volt tekerve a fűtés. Becsukta mögöttünk az ajtót. Mindenfele szegfűszeg, és valami édes illat terjengett. Mack jelentőségteljesen rám pillantott. Á, tehát süti van a sütőben.
- Hayley, te úgyis tudod az utat az emeletre, menjetek fel, nekem figyelnem kell a sütire! - mondta, és már rohant is a konyhába.
- Na, pont jókor jöttünk. - suttogtam Mack-nek, miközben felakasztottam a kabátomat a fogasra. A sálat magamon hagytam, mert pillanatnyilag nagyon jól esett a melegsége. Az unokatesóm is követte a példámat.
- Sütit kapunk? - kérdezte halkan.
- Biztos mi is ehetünk belőle. - vontam meg a vállam. Közben elindultam felfelé, a fa csigalépcsőn, Mack pedig követett.
- Sziasztok! - hallottam egy ismerős hangot, mire az irányába kaptam a tekintetemet. Prommy állt az lépcsőnél, ő is ugyanúgy boldog mosollyal köszöntött bennünket.
- Szia, Prom! - vontam magamhoz, ahogy felértem hozzá. Ahogy elhúzódtam tőle, az unokatesómra tekintettem, aki talán kicsit feltűnően legeltette a tekintetét Sweetie nővérén. Szerencsére nem tűnt fel neki.
- Ő Mack, az unokatesóm. - mutattam be Prommy-nak, mert amikor egyszer itt jártunk, ő pont nem volt itthon, ezért nem találkozhattak. - Mack, ő Prommy, Sweetie nővére.
- Szia, Mack! - nyújtotta a kezét Prom, mire az unokatestvérem esetlenül kezet fogott vele. Jézusom, Mack!
- Sweetie-hez jöttünk. - magyaráztam. - Hogy van?
- Különösebb baja már nincsen. - legyintett a barátnőm nővére. - Hétfőn már megy szerintem suliba is.
- Akkor jó. - mosolyodtam el. - Mi megyünk is. - rántottam meg Mack karját jelentőségteljesen, aki ettől remélhetőleg magához tért.
- Oksa. Sziasztok. - biccentett, majd leugrált a lépcsőn.
Megvártam, amíg hallótávolságon kívül kerül, majd az uncsitesóm felé fordultam.
- Hát, ez meg mi volt? - kérdeztem döbbenten.
- Szerelmes vagyok. - hebegte Mack, mire kitört belőlem a nevetés.
- Tessék? Az lehetetlen...
- Te nem hiszel a szerelemben első látásra? - kérdezte.
- Nem igazán. - vihogtam.
- Akkor, tessék! - mutatott magára. - Itt a bizonyíték, hogy létezik!
- Azt elhiszem, hogy megtetszett Prommy, hiszen nagyon szép lány, de, hogy szerelmes lennél belé... Azt kétlem... - húztam el a számat.
- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg. - mérgelődött. - Tudom, hogy mit érzek.
- Rendben. - sóhajtottam. - Erre gyere! - indultam meg Sweetie szobája felé.
Ahogy benyitottunk, nem lepődtem meg, hogy a számítógép előtt ült a barátnőm. Fél kezében egy bögre tea volt, amit szívószállal szürcsölgetett. Ahogy meglátott minket azonnal felderült.
- Sziasztok! - ugrott ki a forgós székéből, majdnem el is esett. A barátnőm szobája tényleg teljesen tinilány szoba volt. A korall színű falon szinte mindenfele poszterek voltak felaggatva, az ágya pink, plüssös takaróval volt letakarva, és szív formájú párnák illetve plüssállatok díszelegtek rajta.
- Szia! - mondtuk Mack-kel szinte egyszerre. Egyenként megölelt minket. - Hogy vagy, Mack?
- Köszi, jól. - mosolyodott el a kérdezett. - Öhmm, amúgy, majd kaphatunk anyukád sütijéből?
- Ja, persze. - bólintott. - Reggel mondott valami olyasmit, hogy csinál fahéjas-almás pitét.
- Oh. - sóhajtott az unokatesóm a finomság hallatán. Sweetie elnevette magát.
- Amúgy jó, hogy jössz, Hayley! Éppen Jay-el beszélgetek. - ragadta meg a csuklómat, és az asztalához húzott, ahol a számítógépe volt.
- Tessék? - rökönyödtem meg, és azonnal kirántottam a karomat a szorításából. - Mit akar? - közben Mack is mellém állt, érdeklődve figyelt.
- Csak rám írt. - vonta meg a vállát. - Ő is hazament ma a suliból, mert fájt a feje.
- Ja, Finn mesélte. - húztam két széket a barátnőm asztalához, így mi is le tudtunk ülni.
- Várj, megírom neki, hogy megérkeztél, mert meséltem, hogy jöttök. - tartotta fel a mutató ujját.
- Miért beszélsz neki rólam? - akadtam ki. - Nem akarom, hogy ismerje az életem részleteit... - fontam össze magam előtt durcásan a karjaimat. Mack elröhögte magát.
Sweetie erőteljesen lenyomta az entert, így már a Röpiherceg is olvashatta sorait. Másolom, hogy mit írt.
Sweetie Wolverhampton: Épp most jött meg Hayley és Mack.
Jay Mc'Quillen: Az jó. Megkérdeznéd Hayley-t, hogy mi történt a telefonjával?
- Ja, igen! - kapott a fejéhez Sweetie, ahogy elolvasta Jay üzenetét. - Hayley, mi a fene van a telóddal? Emlékszel, amikor a múltkor beszéltünk, egyszercsak megszakadt a vonal. És azóta elérhetetlen vagy.
- Honnan a francból tudja Jay a számomat? - engedtem el a fülem mellett Sweetie kérdéseit, és felemeltem a hangomat.
- Ja, ízé, elkérte. - harapta be a barátnőm a száját.
- Mégis minek? - néztem rá értetlenül.- Hogy zaklasson?
- Nyugi már, Hay! - tette maga elé védekezően a kezeit. - Ha akart is volna zaklatni, akkor sem tudott volna, hiszen nem lehet téged elérni.
- Azért, mert amikor veled beszéltem, éppen a buszról szálltam le, és a vállam illetve a fülem közé szorítottam a telefont. A lényeg, hogy ez a mutatvány nem jött össze, a teló leesett és darabjaira hullott. - meséltem el a telefonom halálesetét.
- Ez is csak te lehetsz. - veregette meg a hátamat Mack.
- Tudom, nem vagyok ügyes. Sőt, ügyetlen vagyok, de ez van. - húztam el a számat.
Sweetie mosolyogva rázta a fejét, majd gépelni kezdett. De jó. Most Jay is jót röhöghet majd a bénázásomon. Másolom.
Sweetie Wolverhampton: Éppen a buszról szállt le, amikor leejtette és eltörött.
Jay Mc'Quillen: :DD Tipikus, Hay. ;)
- Azt üzenem neki, hogy álljon le! - utasítottam Sweetie-t a gépelésre, aki engedelmeskedett.
Sweetie Wolverhampton: Hayley azt üzeni: Állj le!
Rákönyököltem a fa íróasztalra, és az arcomat a tenyerembe temettem.
Jay Mc'Quillen: Egy napja nem láttalak, Hayley, de ez már most hiányzik.
Mack feltűnően megköszörülte a torkát. Érdeklődően fordultam felé.
- Sweetie, hallod! - kezdett el mesélni Mack a barátnőmnek. - Nyilván te is ismered azt a Rochelle nevű csajt. Na, ő ma azt terjesztette rólunk, hogy járunk Hayley-vel.
- Ez most komoly? - vihogott Sweetie.
- Ja. - biccentettem. - Győztem magyarázni az embereknek, hogy rokonok vagyunk.
Sweetie Wolverhampton: Most mesélik a skacok, hogy azt terjesztették róluk, hogy járnak
- Most ezt miért kellett neki megírni? - értetlenkedtem. - Ő is tudja, akkor még ott volt.
Jay Mc'Quillen: Ja, hozzám is oda jött Rochelle. Én is azt hittem, hogy igaz.
- Azt üzenem, hogy nem az. - mondtam.
Sweetie Wolverhampton: Hay üzeni: Nem az!! :@
- Most miért kellett azt a mérges fejet oda rakni? - kérdeztem a barátnőmet, aki pont belekortyolt a teájába.
- Mert ilyen fejet vágtál. - vonta meg a vállát.
- Tényleg? - néztem Mack-re, aki láthatóan nagyon szórakozott rajtunk. Rajtam.
- Tényleg. - vigyorgott, mire fáradtan sóhajtottam.
Jay Mc'Quillen: Elég nehéz volt elhinni, hogy Hayley-nek pasija van. Így, egyik napról a másikra.
- Hé, ez sértés! - akadtam ki, és vádlóan mutogattam a számítógép monitorára. Pedig az semmit nem követett el. - Miért ne lehetne pasim? Így, egyik napról a másikra? MIÉRT NE?
Sweetie Wolverhampton: Na, ezt kár volt írnod. Tudod, Hayley is olvasta.
- Mondd, miért beszélsz úgy rólam, mint egy közveszélyes állatról? - néztem a mellettem ülő vöröskére.
- Én nem...
- Gyerekek! - hallottuk meg Sweetie anyukáját az ajtó túloldaláról. - Kész a süti!
Nem is kell mondanom, hogy ki ugrott fel azonnal, hogy ajtót nyithasson a finomságnak. Azt is el tudtam volna képzelni, ha Mack kivette volna Mrs. Wolverhampton kezéből a sütis tálat, majd az arcára vágta volna az ajtót.
Persze, nem ez történt. Sweetie szintén nagyon vörös hajú anyukája mosolyogva az unokatesóm kezébe nyomta a tálat, aki azonnal betömött egy szelet pitét a szájába.
- Jó étvágyat! - simogatta meg Mack fejét, majd ismét magunkra hagyott bennünket.
Én még mindig Jay-el voltam elfoglalva, aki folyamatosan sértegetett.
Jay Mc'Quillen: El tudom képzelni, hogy mennyire dühöng most :DD
- Átengedsz egy kicsit? - kérdeztem Sweetie-t, közben Mack leült az asztalhoz a pitéivel.
- Persze, csak megírom Jay-nek. - bólintott.
Sweetie Wolverhapton: Átengedem Hayley-t, így beszélgethettek.
Jay Mc'Quillen: Okés :)
Helyet cseréltünk, így Sweetie is rávethette magát a sütikre.
Sweetie Wolverhampton: Na, itt vagyok.
Jay Mc'Quillen: Na, szia :)
Sweetie: Miért sértegetsz folyamatosan?
Jay: Én csak élvezem, hogy viccesen reagálsz. :))
Sweetie: Azt hogy értetted, hogy nem tudnád elképzelni, hogy nekem pasim van?
Jay: Nehogy a szívedre vedd! Nem úgy értettem. Csak nem olyan csajnak tűnsz, aki egyik napról a másikra bepasizik.
Sweetie: Tényleg nem vagyok olyan.
- Hayley, nem kérsz? - nyújtotta felém Sweetie a tálat, mire vettem róla egy pitét. Nagyon finom volt.
Jay: Akkor meg? :)
Sweetie: Nem tudom, csak kicsit rosszul esett.
Jay: Bocsánat. Tényleg. Nem akartalak megbántani.
Sweetie: Mindegy. Már pitét eszek, úgyhogy hamar túlteszem magam rajta.
Jay: :DD Akkor jó.
Sweetie: Amúgy te beteg vagy?
Jay: Rosszul voltam, de már jobb.
Sweetie: Jobbulást...
Jay: Köszi :)) Van olyan telószámod, amin elérhető vagy?
Sweetie: Miért akarod te annyira a telefonszámomat?
Jay: Mert általában számot cserélek a barátaimmal...?!
Sweetie: Jó, akkor az otthoni vezetékest megadom. De csak vészhelyzet esetén! Ha zaklatsz, letiltatlak!
Jay: Nem terveztelek zaklatni, nyugi.
- Miről dumcsiztok? - hajolt mellém Sweetie, hogy elolvashassa az üzeneteket.
- Semmi különösről. Éppen elkérte az otthoni vezetékes számát.
- Akkor add meg! - unszolt.
- Jól van, na. - nevettem, majd elküldtem a telefonszámot.
Jay: Felírtam, köszi.:)
Sweetie: Nincs mit.
Jay: Akkor az a szőke gyerek az unokatesód?
Sweetie: Ja. Máskor ne hidd el, amit Rochelle mondd.
Elgondolkoztam az okon, amiért Rochelle elkezdte terjeszteni ezt az alaptalan pletykát, de úgy döntöttem, nem süllyedek le a szintjére, és nem alázom meg a "jövendőbelije"előtt. Szívből remélem, hogy összejönnek, kinézetre és stílusra is tökéletesen illenek egymáshoz.
Jay: Nem fogom :)
- Olyan aranyos. - vonyított fel Sweetie, ahogy olvasta Jay sorait. Értetlenül néztem rá. Ugye, nem gondolja azt, hogy én és Jay...?
- Ezt hogy érted? - ráncoltam a szemöldököm. Mack közben megkérdezte, hogy merre van a vécé, és elment, hogy elintézze a dolgát.
- Hát, úgy, hogy az. - vonta meg a vállát a barátnőm. - Nagyon bír téged. - nézett rám jelentőségteljesen. Na, álljon meg a menet...
- Sweetie, csak azt ne mondd, hogy azon vagy, hogy összehozz vele... - mondtam halkan.
- Nem hiszem el, hogy nem kedveled. - rázta meg a fejét mosolyogva.
- Pedig rá kell kényszerülnöd. Ugyanis TÉNYLEG nem bírom. - emeltem fel a hangom egy hangyányit.
- Nyugodj meg, Hay. - simította meg a karomat.
- De, Sweetie, ez így nem fair. Semmi kedvem pasizni, főleg nem egy ilyennel. - mutattam ismét szemrehányóan a képernyőre, amit már épp eléggé megbánthattam ezen a délutánon.
- Tök jó fej. - harapta be az ajkát.
- Mióta vagy vele ilyen jóban? Lemaradtam valamiről? A legjobb barátnőm vagy, kérlek, meséld el, hogy miről nem tudok! - könyörögtem.
Sóhajtott.
- Nem tehetem. - mondta kifejezéstelen arccal.
- Tessék? - esett le az állam. Mi a franc történt azalatt, amíg ő itthon "betegeskedett"?
- Nem tehetem. Megígértem, hogy nem mondom el neked.
- Á, szóval csak nekem. - nevettem el magam hitetlenül. - Ez egyre szuperebbül hangzik.
- Ne bántódj meg! - sóhajtott.
- Én nem bántódok meg. - álltam fel flegmán. - Csak hazamegyek.
- Ne csináld ezt, Hay. Sajnálom. - loholt utánam az ajtajáig, majd a karomnál fogva visszarántott. Szemöldökömet felvonva álltam a kétségbeesett tekintetét. A következő pillanatban Mack lépett be a szobába, kicsit meglepődött a néma jelenetünk láttán.
- Miről maradtam le? - kérdezte ijedten.
- Sweetie összeakart hozni Jay-el. - mondtam rezzenéstelen arccal. A barátnőm totálisan kiakadt.
- Jó, akkor elmondom.- adta meg magát Sweetie. - Gyere! - húzott az ágy felé, mire mindketten leültünk a puha ágyneműre. Mack is követte a példánkat, fura arckifejezéssel simított végig a pink, plüssös takarón.
- Ugye, csütörtökön lettem beteg. - kezdett bele Sweetie a kiszámíthatóan hosszú monológjába. - És egész nap gépeztem. - itt megforgattam a szememet, mire halvány mosolyra húzódtak az ajkai. - Délután rám írt Finn, beszélgettünk csak úgy általánosságban mindenről. Aztán szóba jött Jay. Elmesélte, hogy szegény srácnak bajai vannak a családjában, hogy a szülei folyamatosan veszekednek, és, hogy szinte csak ő és a húga, Grace van neki. - teljesen elszomorodtam, át tudtam érezni, hogy a családi problémák mekkora zűrt okoznak az ember fejében. - Aztán véletlenül elszólta magát. Vagyis elírta. Mert azt írta, hogy hiába szereti nagyon a húgát és őt, most valaki más keltette fel az érdeklődését, és nagyon szeretne közel kerülni hozzá. - elgondolkodtam, hogy ki lehet az. Nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet ilyen fontos Jay-nek. Biztos valami szőke, vékony csaj az évfolyamról. Lehet, hogy Rochelle az. Talán azért hívta a múltkor Rochie-nak. - És ugye Finn nagyon jól ismeri Jay-t, általánosba is együtt jártak. Megkérdeztem, hogy ki ez a valaki. Azt mondta, hogy ezt tőle kell megkérdeznem. Ezért, mivel hihetetlenül unatkoztam, figyeltem, hogy mikor jön fel a netre, és amikor megtörtént, ráírtam. Kicsit elcsesztem a dolgokat, és kerek perec megkérdeztem. Ő meg sokkot kapott. - vihogta el magát, mire összevontam a szemöldököm. - De végülis sikerült kiszednem belőle. Megígértem neki, hogy senkinek nem mondom el. És akkor elmondta. - nézett rám, és mélyen beszívta a levegőt. Fél szemmel Mack-re pillantottam, aki ugyanolyan izgatottan nézett, mint én.
- Ki az? - sürgetten Sweetie-t. Kedvesen elmosolyodott.
- Te, Hayley.
Talán kiesett egy kis idő, mire újra magamhoz tértem. Nem egy szőke, anorexiás, gyönyörű lány az évfolyamról. Nem egy elérhetetlen top modell, akinek csak a posztereit csodálhatja. Nem Rochelle. Hanem...én?!
- T-t-tessék? - hebegtem. Mack csibészesen mosolygott, Sweetie pedig úgy nézett rám, mint egy pszihológus.
- Téged szeret. - mondta a barátnőm.
- Szeret? - nevettem el magam. - Azért ne túlozzunk.
- Hay, ő mondta, nem a kisujjamból szoptam ki. - biccentett Sweetie. Egy hét alatt, hogy szerethetett belém?
- Akkor nem tudja, mi az a szerelem. - állapítottam meg.
- Hayley nem hisz a szerelemben. - szólalt meg Mack, mire mérgesen néztem rá.
- Te talán tudod, hogy mi az? - érdeklődött a barátnőm, de a hangjában hallható gúny arról árulkodott, hogy ez csak költői kérdés volt.
Nem válaszoltam. Kerestem Sweetie szobájában egy pontot, és azt bámultam mereven. Talán tíz percig.
- Ez nem lehet igaz. - szólaltam meg végül.
- De ígérd meg, hogy nem viselkedsz úgy, mint aki tudja. - figyelmeztetett hirtelen.
- Én megígérem. De nekem ezt nem kell viszonoznom, ugye? - néztem körül segítségkérően.
- Ha nem akarod. - sóhajtott a barátnőm szomorúan. - De ne legyél bunkó. Fájdalmat legalább ne okozz neki.
- Nem fogok. - hunytam le erősen a szemhéjamat. Már csak ez hiányzott.
- De ha viszonoznád... - kezdett bele Sweetie, és fejben talán már Szivárványországban kalandozott a pink, vattacukor felhőkön. - Az lenne a világ legcukibb dolga. Annyira összeilletek. Ellentétek vagytok, de ez az, amiért annyira passzoltok. Jay hihetetlenül szexi, jó arc, okos, és szeret. Te pedig... te vagy.
Ilyen személyes bókot még soha nem kaptam. Nem tudom eléggé megköszönni.
A kínos csönd hallattán Mack-ből kitört a röhögés, én meg értetlenül néztem Sweetie-re.
- Ennyire rossz csaj vagyok? - húztam el a számat.
- Nem vagy az. Tehetséges vagy, szép az arcod, aranyos vagy, és őszinte. - ez már egy kicsit jobban hangzott.
- Köszönöm. - vigyorodtam el.
- Nincs mit. - nyúlt a kezemért, és összefonta az ujjainkat. Kinéztem az ablakon. Már sötétedett. És este még hidegebb van,.
- Mi lassan megyünk. - mondta hirtelen. - Ilyenkor már kezd nagyon lehűlni.
- Ja, persze. - mondta Sweetie miközben mindhárman felálltunk. - Kikísérlek benneteket.
Kisétáltunk a szobából. Ahogy elmentünk Prommy szobája felől, egy mély fiú nevetés ütötte meg a fülünket.
- Biztos itt van Gabe. - suttogta Sweetie. Na, ez a Gabe rendesen felkeltette az unokatesóm figyelmét.
- Gabe? - kérdezte Mack, miközben lesétáltunk a lépcsőn.
- A nővérem egyik haverja. - legyintett a barátnőm.
- Á, értem. - harapta be az ajkát az unokatesóm.
A lakás lenti részében még terjegett a frissen sült sütemény illata. Mrs. Wolverhampton éppen egy tálra rakogatta ki a felszeletelt pitéket.
- Mentek is haza? - kérdezett minket, majd bekapta a hüvelykujjára ragadt reszeltalmadarabot.
- Lassan muszáj lesz. Apa már biztos kezd aggódni. - magyaráztam.
- Rendben. Örülök, hogy itt voltatok. - sétált mellénk, és mégegyszer magához vont mindkettőnket.
- Mi is. - bólintott Mack kedvesen.
Sweetie is magára kapott egy kabátot, hogy kikísérhessen minket a kapuig. A lehelletünk az arcunk előtt gomolygott miközben beszéltünk.
- Majd még beszélünk. - öleltem magamhoz. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, amit mondott. Egyszerűen...hihetetlen.
- Persze. - mosolygott. - Légy jó, Mack. Hétfőn talizunk.
- Hogyne. - motyogott az unokatesóm, aki azóta is valószínűleg Prommy-n fantáziált.
Sweeti egy ideig csak nézett ránk, majd megfordult és besétált a házba.
Mack-el mindketten csöndbe maradtunk amíg a buszegállóig sétáltunk. Le voltunk sokkolva.
Soha nem gondoltam volna, hogy pont Jay lesz az, aki ... ki se tudom mondani. Egyszerűen... felfoghatatlan. Erről muszáj írnom egy dalt.