Chapter 8.

Túl szórakozott voltam, amikor besétáltam a terembe. A gondolataim ezerfele jártak. Kiraktam a földrajz felszerelésemet a padra (szép rendezetten!), majd, amíg a tanár be nem lépett a terembe, merengtem. Jay. Jay, Jay, Jay. Csak ő járt a fejemben. Na, meg az, amit Rochelle feltételezett rólunk. Én mindvégig abban a hitben éltem, hogy Jay nem bír, és ezért élvezi, hogy szívhatja a véremet. De, hogy azért csinálja, mert tetszek neki? Á, lehetetlen. Senki nem szívatja a másikat, mert tetszik neki. Akkor pont annak az ellenkezőjét csinálja... nem?
A földrajz tanárnő sietősen becsukta maga után az ajtót, és zavartan megigazította a fején a szemüvegét. A falon lévő órára pillantottam, amiről leolvastam, hogy már öt perce el kellett volna kezdődnie a tanórának. Tehát, késett.
- Elnézést a késésért, gyerekek! - krákogott és szétterítette a könyveit (köztük a naplót is, tehát felelünk) az asztalon. - Akkor, el is kezdhetjük az órát a feleléssel! - csapta össze a tenyereit vészjóslóan, mire az osztály kánonban sóhajtott egyet szaggatottan. Ahogy körülnéztem, szörnyülködő tekintetekkel, körömrágássál, megjátszott orrfújással illetve köhögéssel találtam szembe magamat. Mi lenne, ha egyszer tanulnátok?
Hirtelen kopogtak az ajtón, mire a többség megkönnyebbült.
- Szabad! - intett a tanárnő, miközben még mindig a naplót fürkészte. Mack lépett be óvatosan, és kínosan az ajkába harapott.
- Jó reggelt! - mondta lassan, mintha beszéd közben is gondolkozott volna a mondandóján. - Én vagyok az új diák, Mack Cooper!
- Á, egy új diák! - mosolyodott el gonoszul a tanárnő. - Mack Cooper, kérlek foglalj helyet Hayley mellett!
Szegény Mack, majd néha megkérem Sweetie-t, hogy üljön el a leghátsó padba, hogy az unokatesómat a védelmembe vehessem.
Az unokatestvérem falfehér arccal lépkedett el a padomig, majd lazán ledobta magát mellém. Kikutatta a tankönyveit, meg egy füzetet, majd az ismét naplót lapozgató tanárra szögezte a tekintetét.
- Ugye, engem nem feleltethet? - suttogta nekem, mire nyugtatóan megráztam a fejem. Még nem.
- Marcell Decker! - szólította a tanárnő a srácot, aki a hátsó padok egyikében gubbasztott, és úgy tűnt, a mai nap nem hallgattattak meg az imái. - Kérlek, fáradj ki a táblához!
A felelés után már viszonylag 'átlagosan' telt az óra, hiszen csak másolni kellett a füzetbe. Mondjuk rengeteget, de az már mellékes. Azért remélem az ínhüvelygyulladást elkerülhetem.
Álmosan pakoltam vissza a cuccomat a táskámba, majd bezipzároztam, és Mack-kel együtt kisétáltunk a folyosóra. Ismét a tipikus zűrzavar uralkodott mindenkivel. Megláttam Blake-ket, aki éppen rekordot akart dönteni, hogy mennyi rágó fér a szájába. Josephine is mellette állt, segített neki számolni. Atya ég.
- Merre van a büfé? - kérdezte Mack hirtelen, mire értetlenül fordultam felé.
- Már éhes vagy?
- Hát, ja. - vonta meg a vállát. - Hozzászoktam. Tudod, Anya mindig azt hajtogatta, hogy sok alkalommal egyek egy nap.
- Igen, én is ismerem ezt a "mondást". Csak, tudod, Mack, az úgy van, hogy sokszor egyél keveset. És te aprónyit se súrolod a kevés határát. - mondtam a szemébe a szín tiszta igazságot, mire elvigyorodott.
- És? - tárta szét a kezeit. - Ígyis-úgyis jól nézek ki. - mutatott egy csapat alsóbbéves lányra, akik elpirulva vihogtak rajta. Mosolyogva megráztam a fejemet.
Ahogy lesétáltunk az aulába, Mack azonnal beállt a büfésorba, én pedig úgy döntöttem, hogy foglalok magunknak egy asztalt. Leültem, majd elővettem az irodalom füzetemet, hogy a szememmel átfuthassam az előző órai anyagot. Hirtelen Finn ült le velem szembe. Meglepődve nézett rám.
- Mi az? - tártam szét értetlenül a kezem.
- Komolyan pasid van? - kérdezte totál lesokkolva. Unottan a homlokomra csaptam. Ha Jay tudja, akkor természetesen ő is.
- Nem, Finn, nincs. - mosolyogtam rá erőltetetten, mire szkeptikussá vált a tekintete.
- Na, mindenki erről beszél.
- Tudom. - bólintottam, majd visszairányítottam a tekintetem a füzetemre.
- Ne, csináld már! - háborodott fel, majd felállt, áthajolt az asztal felett és egy laza mozdulattal kikapta a füzetet a kezemből.
- Hé! - kiáltottam rá, és eszeveszetten kezdtem ágaskodni a tulajdonomért, de hiába. Magasabb volt nálam.
- Addig nem kapod vissza, amíg el nem mondod a teljes igazságot. - zsarolt meg, mire mérgesen a csípőmre tettem a kezemet. Közben megérkezett az állítólagos "pasim" egy gőzölgő wimpi-vel, és elég furán nézett ránk.
- Te ki vagy? - nézett értetlenül Finn-re.
- Finn Norwich, örülök, hogy megismerhetlek. - biccentett neki oda a füzetem elrablója.
- Én is. - rakta le Mack a kajáját az asztalra. - Miért vetted el Hayley füzetét?
- Azért, mert nem vallja be, hogy a pasija vagy. - magyarázta Finn, mire Mack tekintete kétségbeesetté változott.
- Mi?
- Talán nem igaz a pletyka? - érdeklődött az okostojás, mintha csak egy riporter lenne.
- Nem. - válaszoltam Mack helyett.
- Mack Cooper vagyok, haver. Cooper. Mack Cooper, Hayley Cooper. Vágod a hasonlóságot? Unokatesók vagyunk, bakker! - magyarázott Mack kicsit túl vehemsen, Finn-nek pedig szinte leesett az álla.
- Ez most komoly?
- Igen! - nevettem el magam hitetlenül.
- Akkor Rochelle miért terjeszti azt, hogy ... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- Mert féltékeny.
- Mire?
Na, ebben a pillanatban rekedt benn a szavam. Két értetlen sráccal néztem farkasszemet, akik epedve várták a válaszomat.
- Azt hitte, hogy én és Jay... nos, hogy mi... hogy flörtölünk egymással, vagy mi. - hebegtem.
- Hogy jön a képbe Jay? - vakarta meg a tarkóját Finn.
- Egyáltalán ki az a Jay? - röhögött Mack, mire sóhajtottam.
- Úgy, hogy tetszik Rochelle-nek. És azt hitte, hogy nekem is. - néztem Finn-re. - Amúgy Jay egy hülye gyerek, aki miatt ilyen az orrom - mutattam a Harry Potter homlokám lévő villámot meghazudtoló szexepilemre- és utál.
- Honnan veszed, hogy utál? - kérdezte Finn.
- Nyilvánvaló.
- Nem utál.
- Jaj, dehogy nem.
- Nem igaz.
- Elég legyen már! - emelte fel a hangját az unokatesóm. - Tehát... az történt, hogy van az a szőke liba, akivel tegnap az étteremben találkoztunk, és tetszik neki ez a Jack, vagy ki. És ez a csávó sokat van Hayley-vel, mert utálja és orron dobta egy labdával. Ezért a liba azt hitte, hogy ők együtt vannak, és azért kezdte el terjeszteni ezt a hülyeséget.
- Így van. - bólintottam, de Finn rázta a fejét.
- Jay a neve, és nem utálja Hayley-t. Hayley... khmm... - elgondolkozott- csak egy jó alany a szívatásra. - fejezte be, és látszólag nagyon büszke volt a magyarázatára. Én akkor is tudom, hogy nem bír.
- Értem. - bólintott megkönnyebbülten Mack.
- És ha már ennyit beszélünk róla, hol van Jay? - kérdeztem Finn-t.
- Ja, hazament mert fájt a feje. Biztos ő is megfázott, mint Sweetie. - mondta, mire felvontam a szemöldökömet.
- Honnan tudod, hogy Sweetie megfázott?
- Ööö... beszéltünk neten. - hebegte. Atya ég. Csak nehogy ezzel jöjjön össze a barátnőm.
- És, mostmár visszaadod a füzetemet? - tartottam a kezemet.
- Ja, persze, tessék, Hay.
- Kösz. - motyogtam.
- Akkor én megyek is. - vigyorgott.
- Már éppen akartam kérni. - bólogattam. Megfordult, én azt hittem, hogy végre elmegy, de hirtelen visszalépett és őrült módon csikizni kezdett. Hangosan felsikoltottam, és ütni kezdtem a kezét. Hiába, tökre erőtlen voltam. Kiskorom óta durván csiklandós vagyok.
- Mack! - sikítottam. - Segíts!
Az unokatesóm hősiesen a védelmemre sietett, majd egy kis idő múlva kirántott Finn szorításából. El tudom képzelni, milyen szép, rákvörös lehetett a fejem. Idegesen felkaptam a füzetemet meg a táskámat, és mindenkit kikerülve elindultam az irodalomterem felé. Mi atyánk, ki vagy a mennyekben! Szenteltessék meg a te neved.

Az irodalom átlagos volt, Mack bemutatkozott a tanárnak, aki - mivel elég rossz a látása - elintézte annyival, hogy "foglalj helyet, lányom", és körülbelül ennyi. Egy Rachel nevű lány felelt (mérges is voltam, hogy őt választották helyettem).
Az órák szép lassan elteltek, Mack teljesen fel volt dobódva, amikor az utolsó bioszról is kicsöngettek.
- Ez még csak az első nap volt, uncsitesó. - vigyorogtam rá. - Még nem érettségiztél le.
- Miért kell neked mindig elrontanod a kedvemet! - húzta fel játékosan az orrát, mire elnevettem magam.
- Néha hajlamos vagyok közölni a fájdalmas igazságot. De ígérem, ezentúl megpróbálom visszafogni magam.
- Kösz. - röhögte el magát. - Amúgy busszal megyünk?
- Persze. - néztem rá értetlenül mosolyogva. Ja, nem, 50 cent jön értünk limuzinnal, illetve előre kikészített Martini-val.
- Jó, csak kérdeztem. - emelte védekezően az égbe a kezeit. Közben megérkeztünk a szekrényemhez. Lassan magamra vettem a kabátomat, a sálamat komótosan a nyakamra tekertem. Mack úgy látszik nem rakott be semmit a szekrényébe, mert letette a táskáját a földre és kihúzta belőle a galacsinná gyűrt kabátját.
- Máskor inkább rakd be a szekrénybe! - vihogtam, ahogy magára vette a durván gyűrt dzsekit.
- Nekem így is jó. - vonta meg a vállát. Ha neki oké, akkor nekem is.
Megbeszéltük, hogy közvetlenül Sweetie-hez megyünk, hiszen szegény már gondolom alig várja, hogy valaki meglátogassa. Nem mintha nem tudta volna lefoglalni magát az elmúlt két napban, valószínüleg méginkább netfüggővé vált, de azt hiszem, az már az ő dolga.
Dideregve szálltunk fel a buszra, és szerencsénkre találtunk két egymás mellett lévő szabad helyet, és leültünk. Egy ideig hallgattunk, mindkettőnk agykerekei forogtak, majd Mack volt az, aki megtörte a csendet.
- Nem is tudtam, hogy ilyen... izgalmas életed van. Főleg, hogy ilyen srácok a barátaid. Azt hiszem, félreismertelek, Hay.
- Nem, Mack. - ráztam meg a fejem sóhajtva. - Egyáltalán nem ismertél félre. Jay és Finn rámszálltak, nem vagyunk barátok. Egyszerűen csak nem akarnak békén hagyni. Főleg Jay. Ő egyszerűen kiállhatatlan. Mindig a nyomomban van. - panaszkodtam, miközben összefűztem a kesztyűs ujjaimat.
- Ma nem volt. - mondta hirtelen.
- Talán a ma a kivétel. Amióta orron dobott azzal az átkozott röplabdával, egyszerűen rám ragadt. A neten írogat, a suliban követ és nem mellesleg szekál. - meséltem.
- És nem tudod, hogy ennek mi az oka? - ráncolta a szemöldökét.
- Fogalmam sincs. - húztam el a számat tanácstalanul. - Valószínűleg nem bír.
- Várj, kezdek összezavarodni! - tartotta fel a kezét. - Ha szekál és nem bírjátok egymást, akkor miért gondolta azt ez a Rochelle, hogy ti jártok?
- Épp ez az! - nevettem el magam. - Ez kész baromság! Miért járnánk? Nem is kedveljük egymást... Majd nézd meg, hogy mit csinál velem. Olyan, mint Finn, csak rosszabb.
- Amikor róla beszélsz, teljesen felforrsz. - mosolygott.
- Ne csodálkozz! - ingattam meg az arca előtt erélyesen az ujjamat. - Ha megismered, megértesz.
- Ilyen felvezetővel alig várom, hogy megismerhessem. - sóhajtott fáradtan, mire elröhögtem magam. A helyedben felszállnék a legkorábbi járatra hazafele.