Lesokkolva pillantottam Mack-re az étlap mögül. Talán ezt a pillanatot nevezik úgy, hogy csattanó. Ez az, amire igazán nem számítottam.
- Bridget a neve. - habogta zavartan mosolyogva a fejem láttán. - Nagyon szép, hosszú, természetes szőke haja, illetve nagy, barna szemei vannak. Eddig azt hittem róla, hogy a legjobb barátom. De az a helyzet, hogy mielőtt még ide költöztem volna, az utolsó napokban azt terjesztették róla, hogy összejött valakivel. Meg is sértődtem, hogy nem szólt róla nekem, hiszen én minden bajomat, örömömet megosztottam vele. És a legutolsó napon, amikor búcsúzkodtam mindenkitől, nem jött el, mert a sráccal volt randija.
- Jaj, istenem. - biggyesztettem le az ajkam. - Sajnálom, Mack.
- Én is. - sóhajtott szomorúan, majd kinyitotta az étlapot. - És most az itteni kaja örömeivel fogom tompítani a szerelmi bánatomat.
Elnevettem magam.
- Az jó taktika. Én pesztós tésztát kérek.
- Én meg sajtos makarónit. - jelentette ki, mire a nagy határozottságunkra a pincér is mellénk lépett.
- Sikerült választanotok? - kérdezte viszonylag udavriasan, hiszen a magázást elhagyta, mondjuk arra következtetek, hogy a korunk miatt.
- Igen, ő egy sajtos makarónit kér, én pedig egy pesztós tésztát. - válaszoltam az unkatesóm helyett is.
- Értem. - firkantotta fel a fiatal srác a jegyzettömbjébe. - Esetleg valami innivalót?
- Ja, igen, én egy szódát kérek szépen. - mondta Mack.
- Én pedig egy jeges teát. - biccentettem. Mikor a pincérfiú elszlalomozott, újra az unokatestvérem felé néztem. Éppen kérdezni akartam Bridget-ről, amikor valaki mellénk lépett.
- Hayley? - nézett rám Rochelle Akerman a nagy kék szemeivel. Egy pillanatra lesokkoltam. Mit keres ez itt?
- Szia. - hebegtem bénán. Mack értetlenül ráncolni kezdte a szemöldökét.
- És ki ez a helyes fiú veled? - pillantott Rochelle az unokatesómra, aki erre a kérdésre még jobban megrökönyödött.
- Mack, az unokatesóm. - motyogtam. - Mi járatban erre, Rochelle?
- Várj, várj! - csitított el. - Eddig nem tudtam, hogy lenne unokatesód.
- Azért, mert most költözött ide Miami-ból. Holnaptól a mi sulinkba fog járni.
- Valóban? - nézett lelkesen mosolyogva Rochelle az említettre. Mack zavartan biccentett. - Akkor holnap találkozunk, adonisz. - kacsintott rá, majd köszönés nélkül visszasétált a barátnőihez, akikkel még egy ideig vihogva pillantgattak felénk.
- Hayley, ki volt ez? - akadt ki Mack halkan.
- Ízé, a legmenőbb csaj a suliban. Rochelle Akerman. - motyogtam bénán. - És azt hiszem, szemet vetett rád.
- Ezt hogy érted? - nevette el magát értetlenül.
- Úgy, ahogy mondtam. - haraptam be az ajkam. - Megtetszettél neki.
- Ne már, ez egy r***nc! - fortyogott az unokatesóm, én meg a csúna szó hallattán összehúztam a szemem. Ritkán hallok ilyet, nem tehetek róla.
- Így is fogalmazhatunk. -bólintottam. - Ma reggel véletlenül bele rohantam, és magára öntötte a kávéját.
- Ú. - húzta el a száját. - Gondolom,volt hiszti.
- Volt bizony.
- Úgy érzem még sok mindent nem tudok a jövendőbeli sulimról. - nézett rám rágódva.
- Nyugi, nem olyan durva. - nyugtattam azonnal. - Csak van egy pár ... hogy is mondjam, híresebb személy, de ennyi. Nem nagy szám. Nagyjából annyi nálunk egy nap, hogy mindenki elalszik a padban. Rajtam kívül. - az utolsó mondatomat büszke arckifjezéssel mondtam, mire Mack elmosolyodott.
- Te vagy a kis stréber, mi? - hunyorgott rám, mire kiöltöttem a nyelvemet.
- Nem gúnyolódni, együttérezni. Nem tudom, hogy mi motivál a tanulásban és a többieket ez miért nem, de legalább más vagyok.
- Ez igaz. - értett egyet. - Furán más.
Körülbelül ilyen fontos társalgást folytattunk le, míg le nem raktánk elénk az ételünket illetve az italainkat. A tésztám gusztán gőzölgött, és a belőle áradó ínycsiklandó illat jóról árulkodott. Átkukkantottam Mack tányérjára, aki ugye sajtos makarónit (fedőnevén mac&cheese) rendelt, és az olvadt sajt azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Mindig ezt csinálom, amikor étterembe megyünk valakivel. Megrendelek valamit, aztán megkívánom mások kajáját és szinte az övéjüket eszem meg. A sajátomat pedig otthagyom, mert nem fér már belém. Szegény pincérek mindig búskomor arckifejezéssel kérdezgetik, hogy mi nem ízlett az ételben. Győzöm magyarázni, hogy rég ettem ilyen minőségit és finomat, csak már nem volt számára hely a hasamban.
- Csórhatok egy kis sajtot? - kérdeztem az unokatesómat, aki éppen csak belekóstolt a makarónijába.
- Ja, persze. - felelte naivan. Nem ismeri még eme oldalamat.
A villámra tekertem egy kis olvadt sajtot, majd a számba vettem. Hmm, isteni finom volt. Amíg Mack a szódájába kortyolt, vettem még egy kicsit, mire homlokráncolva lerakta a poharát.
- Nem kóstolod meg a tiédet? - nevetett.
- Ja, de. - kaptam a fejemhez, mintha csak elfelejtettem volna, hogy előttem is van egy nagy tál tészta. Megkóstoltam, az is nagyon finom volt. De valahogyan az unokatestvérem sajtjára fájt a fogam. Úgy nyúltam a tálja felé, mintha közös lenne, ezért először fel sem tűnt neki, hogy mire készülök megint. De ahogy a sajtja megint a villámra csavarodott, értetlenül nézett rám.
- Nem ízlik? - bökött az én tálamra.
- De. - mosolyodtam el kínosan. - Bocsi, rossz szokás.
- Az, hogy mások kajáját eszed? - röhögött.
- Csak éttermekben. Valamiért mindig a másé tetszik.
- Ilyet se hallottam még. - kuncogott, majd betömött a szájába egy nagy adag tésztát.
- Nem baj, ha veszek még egy kicsit? Meghívlak mégegyre, ha nem laknál jól. - könyörögtem.
- Felőlem. - mosolygott rám. - De ebben az esetben kérhettünk volna kétszemélyes tálat is. Tudod, olyat is lehet. Az olyan fóbiában szenvedőknek találták ki, mint te.
- Ha-ha. - szimuláltam nevetést. - Mostmár mindegy. Majd legközelebb.
- Na, rajta, uncsitesó, vegyél! - tolta közelebb hozzám a tálát, így már egyből ehettünk.
Lassan elfogyott a makaróni, amikor én már a teli hasamat simogattam.
- Jóllaktál? - kérdeztem Mack-től, aki az utolsó darab tésztákat eszegette ki a tálról.
- Megehetem a tiédet? - nézett rám, mire én fáradt mosollyal elé toltam a tálamat. Egy negyed óra múlva azzal is végzett.
- Mehetünk? - kérdeztem, és a térdemre támaszkodtam.
- Aha. - bólintott, mire felálltunk és felhúztuk a kabátjainkat. A pulthoz sétálva otthagytam a pincérnek a pénzt, meg egy kis borravalót, majd kisétáltunk az étteremből.
Fagyoskodva ballagtunk el a buszmegállóig, a lehelletünk látszott a levegőben. Azon hülyéskedtünk, hogy próbáltunk O betű formájút lehelni, természetesen semelyikőnknek nem sikerült, de legalább sokat nevettünk. A busz hamarosan megérkezett, mire gyorsan felszálltunk. Jól be volt fűtve, szinte felüdülés volt, amikor becsukódtak az ajtók.
- Tehát, Bridget el se búcsúzott tőled? - kérdeztem hirtelen Mack-től, akinek azonnal lefagyott a vigyor az arcáról a kedvenc témája hallatán.
- Hát, ja. Persze, mondta, hogy 'szia', ha ilyesmire gondolsz, de nem volt nagy ölelkezés, vagy búcsúpuszi. - magyarázta.
- Pedig te örültél volna ölelkezésnek és búcsúpuszinak, ugye? - néztem rá szomorúan.
- Ja. - bólintott, mire elhúztam a számat. - Az nem lett volna rossz.
- Sajnálom, Mack. Igyekezlek majd felvidítani.
- Köszi. - mosolyodott el. - Már most sikerült.
- Az már siker. - dörzsöltem meg a nyakamat, hogy egy kicsit felmelegítsem. - Képzeld, van a suliban egy klubbom. Sweetie-vel tartjuk a délutáni szakköröket.
- Komoly? Milyen klub? - érdeklődött.
- Zene klub. Mindennel foglalkozunk, ami zenével kapcsolatos. Hangszeresek, dalírók és énekesek tömkelege gyűlik össze minden délután kettőkor. Nincs kedved holnap elkísérni?
- De, szívesen. - vigyorgott. - Mindig is tudtam, hogy szereted a szervezkedést, na, de, hogy klubbot csinálj... ez még új nekem.
- Majd figyeld meg milyen jó szónok vagyok. Mindenki síri csendben ül, amíg beszélek. Már most megvan a tekintélyem, alig kell fegyelmeznem. Ez nagy haladás ám.
- Majd holnap lecsekkollak. - kacsintott rám, mire elmosolyodtam.
- Ajánlom is.
Megállt a busz a megállónkban, mire leszálltunk és gyors léptekkel közelítettük meg a házunkat. Egyszerűen borzasztó hideg volt. Egyre hidegebb. Már akkor szerencsés vagyok, ha az ujjaim nem üszkösödnek el.
Lihegve rontottunk be a bejárati ajtón, ahol finom melegség fogadott bennünket. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, majd kulcsra zártam. Lebontottuk magunkról a több réteg ruhát, majd besétáltunk a nappaliba ahol még égett a lámpa és halkan ment a tévé. Mindig én maradok fel legtovább, Chad ugye korán lefekszik illetve Apa is már ilyenkor elálmosodik.
- Szia, Apa. - köszöntem halkan, mire bóbiskolva pillantott felénk. Már majdnem elaludt.
- Á, sziasztok. - ült fel és megköszörülte a torkát. - Jól éreztétek magatokat?
- Aha. - biccentett Mack.
- Most szerintem felmegyünk. - mondtam, és az unokatesómra néztem, hogy leigazoljam, ő is egyet ért-e.
- Rendben, jó éjszakát, gyerekek! - ásított Apa, és újra hátradőlt a kanapén.
- Neked is. - motyogtam, majd óvatos léptekkel - hogy nehogy orra bukjunk a félhomályban- felsétáltunk az emeletre.
Mack előkutatta a kipakolatlan bőröndjéből a tisztálkodási szereit és elfoglalta a fürdőszobát, amíg én lehuppantam a babzsákfotelomba és felnyitottam a laptopomat. Azonnal üzenetek tömkelege fogadott.
Jay Mc'Quillen: Szia, Hay! - ezt írta először,és ezt ugye láttam is, de nem reagáltam rá.
Jay Mc'Quillen: Még mindig haragszol rám?
Jay Mc'Quillen: Azért, mert azt mondtam, hogy kicsi vagy? Nem vagy olyan kicsi, semmi baj nincs ám a magasságoddal.
Jay Mc'Quillen: Ne haragudj!
Hát, Jay, neked aztán tényleg nem lehet semmi programod. De most komolyan, ha egyszer nem válaszolok, akkor annyiba kell hagyni, nem? Az nem fordul meg a fejében, hogy véletlenül nem jelentkeztem ki és valójában nem is vagyok online? Ha válaszoltam volna, tutira csak szivatott volna. De szerencsére nem volt rá lehetősége. Mivel most meg ő nem volt fent.
Böngésztem egy kicsit, mire Mack nyitott be a szobámba. Egy kék-fehér kockás pizsama nadrágban és egy hozzá színben egyáltalán nem passzoló, bő, sárga, Miami Beach :) felíratú pólóban volt. Lehuppant mellém a szőnyegre, mire megcsapott a belőle ízléses mértékben áradó férfi tusfürdő szaga.
- Jó illatod van. - néztem rá, mire elmosolyodott.
- Akkor jó. Te nem mész?
- Most arra célzol, hogy én büdös vagyok? - vontam kérdőre.
- Nem. - röhögte el magát. - De hülye vagy.
- Most meg lehülyéztél. - fontam össze magam előtt a karjaimat tettetett sértettséggel, bár legszívesebben már én is nevettem volna vele.
- Tényleg az vagy. - állapította meg, mire már belőlem is kitört a röhögés.
- Hülye is, büdös is... mennyi baj van velem. - álltam fel, hogy én is lefürödjek.
- Legalább játszd el normális és jó illatú vagy, Hay. Tisztára leégetsz. - szólt utánam, én pedig csak egy erőltetett 'ha-ha'-val válaszoltam.
Bezártam magam után a fürdőszoba ajtót, majd levetkőztem. Immár konytba kötött hajjal léptem be a tus alá. Engedtem magamra a szinte már fájdalmasan forró vizet, de jól esett. A tusolófülke teljesen bepárásodott, én pedig szórakozottan rajzoltam rá egy szívecskét az ujammal. Majd elgondolkodtam, hogy mégis miért pont ezt a szimbólumot, ezért kisatíroztam és egy mosolygó fejet rajzoltam inkább. Közben eszembe jutott, hogy azóta csak folyattam magamra a vizet, ezért kikaptam a tartóból a kókuszillatú tusfürdőmet - és csak, hogy enyhítsem a bűzömet - magamra kentem. Majd egy kis idő után lelocsoltam magamról a fehér habot, elzártam a vizet, és kiléptem. Azonnal dideregni kezdtem, ezért magam köré tekertem a radiátorra akasztott törülközömet. Finom meleg volt, de ilyen időben még ez se volt elég. Csak, hogy ott helyben jöttem rá, hogy nem hoztam be magammal pizsamát és most kénytelen leszek egy szál törülközöben áttipegni a szobámba. És abban a három másodpercben is képes leszek halálra fagyni. Szuper.
Lelkileg felkészítettem magamat a rám váró fagyhalálra, majd gyorsan kinyitottam az ajtót, készen állva a gyors akcióra. Csak ahogy eszeveszetten rohanni kezdtem, a vizes lábam megcsúszott a fa parkettán, én pedig sikeresen hátast dobtam a kemény padlón.
- Áúúú! - ordítottam el magam, majd hirtelen a számra csaptam a kezem, mert eszembe jutott, az öcsém, illetve valószínűleg már Apa is alszik. A fogaim összekoccantak, a karom tiszta libabőr volt, annyira fáztam.
- Mi történt? - sietett a segítségemre Mack, aki nyilván hallotta a zajogásomat. Ahogy meglátott a földön feküdni, megtorpant és felvonta a szemöldökét.
- Megcsúsztam. - ültem fel, és felé nyújtottam a kezemet, jelezve, hogy segítsen fel. Ahogy ismét a lábamon álltam, az unokatesóm még mindig értetlenül nézett rám.
- Kérdezzem meg, vagy inkább hagyjam rád? - érdelkődött óvatosan.
- A második. - mutattam rá, majd őt kikerülve betipegtem a szobámba. - Átöltözöm. - csuktam be az ajtót. Nagyot sóhajtottam, ahogy ismét magam voltam. Annyira égő vagyok.
Ahogy magamra kaptam a babapink (nem nevetni) pizsamámat, újra kinyitottam az ajtót. Mack már nem állt ott, ezért feltételeztem, hogy biztos a szobájában van. Immár zokniban sétáltam át hozzá, éppen az ágyát igazgatta.
- Mizu? - kérdeztem szórakozottan, miközben az ajtófélfának támaszkodtam.
- Gondoltam pár dolgot kipakolok. - vonta meg a vállát, majd egy delfines ébresztőórát helyezett az éjjeliszekrényére. Elmosolyodtam. Vízi befolyásban nőtt fel.
- Segítsek? - kérdeztem.
- Hát, ha annyira akarsz...- vigyorgott rám, majd a lába mellett lévő bontatlan pakkra mutatott. Lehajoltam érte, odébb húztam, majd leültem vele a szőnyegre és ki zip-zároztam. Sikeresen kifogtam a fehérneműs bőröndöt (ismét hozom a formámat).
- Melyik fiókba pakoljam? - kérdeztem Mack-et.
- Nem tudom. - egyenesedett fel. - Melyik a fehérneműs fiók?
- Abba pakolod, amelyikbe szeretnéd. - mosolyogtam.
- Rendben, akkor mondjuk legyen az. - mutatott rá az egyikre, mire én bólintottam és közelebb húzódtam hozzá.
Szinte újra kellett hajtogatnom Mack alsógatyáit illetve zokniait, mert vagy annyira rázkódott utazás közben, hogy ennyire szétestek, vagy az unokatesóm csak egyszerűen behajigálta őket ebbe a bőröndbe. Nem szívesen hajtogattam más fehérneműit, de ő családtag, neki megcsinálom.
Lassan végeztem velük, mire Mack is fáradt sóhajjal vetette le magát az ágyára.
- Én lassan lefekszem. - ásítottam nagyot.
- Én is. - bólintott, és megdörzsölte a szemeit. A szekrényébe kapaszkodva egyenesedtem fel, majd mellé sétáltam és egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, majd a nyakamnál fogva gyengéden visszahúzott és viszonozta a gesztusomat. Ásítva felegyenesedtem, és egy intést követően visszamentem a saját szobámba. Becsuktam az ajtómat, mire azonnal a gitáromra tévedt a tekintetem. Ma nem is gyakoroltam. Na, mindegy, majd holnap.
Lomha léptekkel mentem el az ágyamig, és lefeküdtem rá. Bebújtattam magamat a vastag dunyhatakaró alá, és leoltottam az éjjeli szekrényemen lévő lámpát, ami eddig gyér fényt kölcsönzött a helyiségnek. Immár csukott szemekkel fordultam a fal felé és azonnal elnyomott az álom.
Reggel az ébresztőórám rutinosan visongani kezdett, ezzel megzavarva az édes álmomat. A hátamra fordultam és egy nagyot nyújtózkodtam. Egy újabb nehéz nap. Hurrá.
Lassam felültem, mire arcon csapott a felismerés. Én be se pakoltam a táskámat. Te atya isten!
Gepárdot meghazudtoló gyorsasággal vetődtem a táskámért, amit tegnap a falnak döntve hagytam, majd az iróasztalomhoz rohantam vele, és mivel fejből tudom a pénteki órákat (ahogy a többit is), csak behajigáltam a tankönyveket, amik nem is kellenének mind bennmaradtak. Meg fogok szakadni.
Kinyitottam a szobaajtómat, mire megcsapott a palacsintaillat. Apa biztos kedveskedni akar nekünk. Átrohantam Mack-hez, ellenőrizve, hogy ő is felkelt-e. Még jó, hogy ezt megtettem, mert a szőkeség még nyakig betakarózva szundikált.
- Mack! - kiáltottam el magam a kelleténél kicsit hangosabban
- Te úristen! - ült fel ijedten az ágyában. - Mi az?
Szegényt durván felébresztettem.
- Idő van. - mutattam a csuklómon lévő nem létező órámra. - Készülődj!
- Ilyen korán? - kelt ki az ágyából ásítva.
- Itt nincs akkora diákszeretet, mint Miami-ban. Fél kilenckor már suliban kell lenni.
- Jézus. - rökönyödött meg, majd kisétált a fürdőszobába.
Én addig visszamentem a szobámba és gyorsan felöltöztem. Felhúztam egy hosszú ujjú, lila, sima pólót, majd ráhúztam egy hozzá színben passzoló, ujjatlan ruhát, ami valójában nyári, de én télen ilyen szettben hordom. Megfésülködtem a tükröm előtt, majd Mack-ket kizavarva a fürdőből fogat mostam. Magamra fújtam egy kis parfümöt, és már készen is voltam. Az unokatesóm is lassan elkészült, fél kezében a teljesen üres iskolatáskávál, amelybe ma fogja megkapni a tankönyveit.
Leszaladtunk az emeletről, ahol Apa finom reggelivel várt minket. Chad bizonyára még aludt. Mázlista.
- Jó reggelt, gyerekek! - mosolygott ránk. - Mivel kéritek a palacsintát?
- Juharszirup. - tette fel a kezét Mack, és egy laza mozdulattal leült az étkezőasztalhoz, és éhes óvodás módjára várta, hogy elé tegyék a reggelijét.
- Én eperlekvárral. - mondtam és helyet foglaltam az uncsitesóm mellett.
Pár másodperc múlva már jóízűen falatoztunk, de ahogy az órát figyeltem, sietnünk kellett, különben lekéssük a buszt.
- Mennünk kell. - toltam el magamtól a maradék negyed palacsintámat, mire Mack fájdalmas arccal nézett rám.
- Had fejezzem be. - könyörgött, majd egy nagy darabot tömött a szájába.
- Este elmegyünk a Sugar Dream-be és annyit eszel, amennyit akarsz. - néztem rá boci szemekkel. - De kiakadok, ha elkések a suliból.
- Rendben. - sóhajtott, majd lopva Apára pillantott, aki mosolyogva sóhajtott. Ezek aztán gyorsan összeszoktak.
Kirohantunk az előszobába - én a dögnehéz, teli táskámmal, Mack pedig a pehelykönnyű, csupán tolltartót tartalmazó hátizsákjával- és felhúztuk a több réteg anyagot magunkra, annak érdekében, hogy ne potyogjanak le az elüszkösödött végtagjaink. Még szükségünk lesz rájuk egy ideig.
Elköszöntünk Apától, aki odaadta az általa írt igazolást, hogy Mack valóban hozzánk költözött és egy ideig a sulinkba fog járni, majd kisiettünk a buszmegállóba. Pont elértük a buszunkat (huh), és dideregve felszálltunk.
- Szóval, ha megérkeztünk, elkísérlek majd az igazatónőhöz, de én nem mehetek be veled, ezért egyedül kell eljönnöd majd a 34-es terembe, ha megkaptad a tankönyvediet, oké? - kezdtem el azonnal szervezkedni, ahogy elindulunk.
- És meg fogom én azt találni? - ráncolta a szemöldökét.
- Majd az igazgatónő biztos elmagyarázza. Vagy, ha nem, akkor kérdezd meg. - tanácsoltam.
- Ja, oké. - bólintott.
Ahogy leszálltunk, sietősen közelítettük meg az iskolát (oké, én siettem és rángattam magam után Mack-ket is). Eszembe jutott, hogy lehet megint röpiznek a hidegben, ezért direkt nem a megszokott útvonalon vezettem az unokatesómat, hanem megint abban a szép ívben. Az kéne még, hogy Jay elkezdjen az unokatestvérem előtt szivatni. Akkor győzném magyarázni Mack-nek, hogy mégis ki ő, és mit akar.
- Miért nem megyünk be az elejénél? - kérdezte a mögöttem loholó szőkeség.
- Mert... mert ott röplabdáznak, és szokásuk, hogy megdobálják azt, aki nem akar. - rögtönöztem gyorsan.
- Akkor álljunk be! - vigyorgott.
- Mack. - torpantam meg, és szembe fordultam vele. - Neked dolgod van az igazgatóval, emlékszel?
- Igen. - sóhajtott szomorúan.
- És emlékeztetnélek, hogy én nem szeretem a labdás sportokat. - tettem hozzá.
- Jól van, na.
Bejutottunk anélkül, hogy bárki ismerős észrevett volna. Hála az égnek. Elvezettem Mack-et az igazgatói ajatajához és a kezébe nyomtam az igazolását.
- Sok sikert. - szorítottam meg a kezét. Ajkába harapva bólintott, majd hátatt fordított nekem és benyitott az ajtón. Ahogy becsukta, sóhajtottam egyet.
Megfordultam, mire két lány túl közeli arcával találtam magam szemben. Nem ismertem őket, de sikeresen a szívbajt hozták rám.
- Ő tényleg a pasid? - kérdezték kórusban.
- Mi? - nevettem el magam. - Nem, dehogy. Ezt meg honnan veszitek?
- Rochelle mindenkinek elterjesztette. - mutattak hátra az említettre, aki éppen az aula közepén magyarázott két - számomra szintén csak látásból ismert - srácnak, majd pár másodperc múlva mind felém néztek.
Szó nélkül otthagytam a két lányt, majd egyenesen a szőkeség felé tartottam.
- Rochelle, beszélhetnénk négy szem közt? - kérdeztem jelentőségteljesen, mire a két srác fojtott vigyorral odébb állt.
- Mit akarsz? - kérdezte csodás vigyorral, és a csípőjére tette a kezét.
- Miért mondod azt mindenkinek, hogy Mack a pasim? Te is tudod, hogy az unokatesóm...
- Persze, hogy tudom. - vigyorgott még szélesebben.
- Akkor meg? - tártam szét a karomat.
- Már Jay is azt gondolja, hogy pasid van... - mosolygott angyalian. - Elmondtam neki.
- Jay? - röhögtem el magam értetlenül. - Hogy jön ide Jay?
- Úgy, hogy az enyém lesz, nem a tiéd. - komolyodott el, bár mondandója még mindig végtelenül gonosznak hangzott.
- Mi van? - már nagyon kezdtem elveszteni a fonalat. - Én nem akarom Jay-t magamnak. Ezt meg honnan veszed?
- Hát, onnan, hogy folyton együtt vagytok... - magyarázta, de látszott rajta, hogy kezd elbizonytalanodni.
- Ő jön utánam, nem én utána. - mondtam komoran. - Arról már nem én tehetek.
- Szóval, nem tetszik neked? - kérdezte szemöldökráncolva.
- Rochelle, pillanatnyilag senki nem tetszik. - világosítottam fel, mire elismerően bólintott.
- Attól még nem megyek vissza Jay-hez közölni vele, hogy ez a srác nem a pasid. Tudod, ha véletlenül - ezt nagyon kihangsúlyozta - tetszenél neki, akkor előbb letesz rólad, ha tudja, pasid van.
- De nem jövök be neki, arra tette fel az életét, hogy szivasson! - akadtam ki. - Orron dobott egy labdával! - mutattam erélyesen az orromon lévő sebre. Elhúzta a fényesen csillogó száját.
- Erre azért nem mernék fogadni, hogy nem azért megy utánad, mert tetszel neki. - gondolkodott el. - De ha te nem viszonzod az érzéseit, akkor könnyebb dolgom van.
Nagy szemekkel néztem rá.
- Nekem mennem kell. - hebegtem. - Szia. - mondtam, majd hátat fordítottam és felsétáltam az emeletre, ahol a szekrényem van.
Miközben levetkőztem, és beakasztottam a kabátomat meg a sálamat a szekrénybe, erősen gondolkoztam. Még, hogy én tetszek Jay-nek. Badarság. Állandóan csesztet. Ha valakinek tetszik valaki, akkor nem ilyesféle dolgokkal fejezi ki az érzéseit... hanem mondjuk egy virággal. Vagy egy csokival. Nem tudom. Teljesen elvesztettem a fonalat.
- Mizu? - kérdeztem szórakozottan, miközben az ajtófélfának támaszkodtam.
- Gondoltam pár dolgot kipakolok. - vonta meg a vállát, majd egy delfines ébresztőórát helyezett az éjjeliszekrényére. Elmosolyodtam. Vízi befolyásban nőtt fel.
- Segítsek? - kérdeztem.
- Hát, ha annyira akarsz...- vigyorgott rám, majd a lába mellett lévő bontatlan pakkra mutatott. Lehajoltam érte, odébb húztam, majd leültem vele a szőnyegre és ki zip-zároztam. Sikeresen kifogtam a fehérneműs bőröndöt (ismét hozom a formámat).
- Melyik fiókba pakoljam? - kérdeztem Mack-et.
- Nem tudom. - egyenesedett fel. - Melyik a fehérneműs fiók?
- Abba pakolod, amelyikbe szeretnéd. - mosolyogtam.
- Rendben, akkor mondjuk legyen az. - mutatott rá az egyikre, mire én bólintottam és közelebb húzódtam hozzá.
Szinte újra kellett hajtogatnom Mack alsógatyáit illetve zokniait, mert vagy annyira rázkódott utazás közben, hogy ennyire szétestek, vagy az unokatesóm csak egyszerűen behajigálta őket ebbe a bőröndbe. Nem szívesen hajtogattam más fehérneműit, de ő családtag, neki megcsinálom.
Lassan végeztem velük, mire Mack is fáradt sóhajjal vetette le magát az ágyára.
- Én lassan lefekszem. - ásítottam nagyot.
- Én is. - bólintott, és megdörzsölte a szemeit. A szekrényébe kapaszkodva egyenesedtem fel, majd mellé sétáltam és egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, majd a nyakamnál fogva gyengéden visszahúzott és viszonozta a gesztusomat. Ásítva felegyenesedtem, és egy intést követően visszamentem a saját szobámba. Becsuktam az ajtómat, mire azonnal a gitáromra tévedt a tekintetem. Ma nem is gyakoroltam. Na, mindegy, majd holnap.
Lomha léptekkel mentem el az ágyamig, és lefeküdtem rá. Bebújtattam magamat a vastag dunyhatakaró alá, és leoltottam az éjjeli szekrényemen lévő lámpát, ami eddig gyér fényt kölcsönzött a helyiségnek. Immár csukott szemekkel fordultam a fal felé és azonnal elnyomott az álom.
Reggel az ébresztőórám rutinosan visongani kezdett, ezzel megzavarva az édes álmomat. A hátamra fordultam és egy nagyot nyújtózkodtam. Egy újabb nehéz nap. Hurrá.
Lassam felültem, mire arcon csapott a felismerés. Én be se pakoltam a táskámat. Te atya isten!
Gepárdot meghazudtoló gyorsasággal vetődtem a táskámért, amit tegnap a falnak döntve hagytam, majd az iróasztalomhoz rohantam vele, és mivel fejből tudom a pénteki órákat (ahogy a többit is), csak behajigáltam a tankönyveket, amik nem is kellenének mind bennmaradtak. Meg fogok szakadni.
Kinyitottam a szobaajtómat, mire megcsapott a palacsintaillat. Apa biztos kedveskedni akar nekünk. Átrohantam Mack-hez, ellenőrizve, hogy ő is felkelt-e. Még jó, hogy ezt megtettem, mert a szőkeség még nyakig betakarózva szundikált.
- Mack! - kiáltottam el magam a kelleténél kicsit hangosabban
- Te úristen! - ült fel ijedten az ágyában. - Mi az?
Szegényt durván felébresztettem.
- Idő van. - mutattam a csuklómon lévő nem létező órámra. - Készülődj!
- Ilyen korán? - kelt ki az ágyából ásítva.
- Itt nincs akkora diákszeretet, mint Miami-ban. Fél kilenckor már suliban kell lenni.
- Jézus. - rökönyödött meg, majd kisétált a fürdőszobába.
Én addig visszamentem a szobámba és gyorsan felöltöztem. Felhúztam egy hosszú ujjú, lila, sima pólót, majd ráhúztam egy hozzá színben passzoló, ujjatlan ruhát, ami valójában nyári, de én télen ilyen szettben hordom. Megfésülködtem a tükröm előtt, majd Mack-ket kizavarva a fürdőből fogat mostam. Magamra fújtam egy kis parfümöt, és már készen is voltam. Az unokatesóm is lassan elkészült, fél kezében a teljesen üres iskolatáskávál, amelybe ma fogja megkapni a tankönyveit.
Leszaladtunk az emeletről, ahol Apa finom reggelivel várt minket. Chad bizonyára még aludt. Mázlista.
- Jó reggelt, gyerekek! - mosolygott ránk. - Mivel kéritek a palacsintát?
- Juharszirup. - tette fel a kezét Mack, és egy laza mozdulattal leült az étkezőasztalhoz, és éhes óvodás módjára várta, hogy elé tegyék a reggelijét.
- Én eperlekvárral. - mondtam és helyet foglaltam az uncsitesóm mellett.
Pár másodperc múlva már jóízűen falatoztunk, de ahogy az órát figyeltem, sietnünk kellett, különben lekéssük a buszt.
- Mennünk kell. - toltam el magamtól a maradék negyed palacsintámat, mire Mack fájdalmas arccal nézett rám.
- Had fejezzem be. - könyörgött, majd egy nagy darabot tömött a szájába.
- Este elmegyünk a Sugar Dream-be és annyit eszel, amennyit akarsz. - néztem rá boci szemekkel. - De kiakadok, ha elkések a suliból.
- Rendben. - sóhajtott, majd lopva Apára pillantott, aki mosolyogva sóhajtott. Ezek aztán gyorsan összeszoktak.
Kirohantunk az előszobába - én a dögnehéz, teli táskámmal, Mack pedig a pehelykönnyű, csupán tolltartót tartalmazó hátizsákjával- és felhúztuk a több réteg anyagot magunkra, annak érdekében, hogy ne potyogjanak le az elüszkösödött végtagjaink. Még szükségünk lesz rájuk egy ideig.
Elköszöntünk Apától, aki odaadta az általa írt igazolást, hogy Mack valóban hozzánk költözött és egy ideig a sulinkba fog járni, majd kisiettünk a buszmegállóba. Pont elértük a buszunkat (huh), és dideregve felszálltunk.
- Szóval, ha megérkeztünk, elkísérlek majd az igazatónőhöz, de én nem mehetek be veled, ezért egyedül kell eljönnöd majd a 34-es terembe, ha megkaptad a tankönyvediet, oké? - kezdtem el azonnal szervezkedni, ahogy elindulunk.
- És meg fogom én azt találni? - ráncolta a szemöldökét.
- Majd az igazgatónő biztos elmagyarázza. Vagy, ha nem, akkor kérdezd meg. - tanácsoltam.
- Ja, oké. - bólintott.
Ahogy leszálltunk, sietősen közelítettük meg az iskolát (oké, én siettem és rángattam magam után Mack-ket is). Eszembe jutott, hogy lehet megint röpiznek a hidegben, ezért direkt nem a megszokott útvonalon vezettem az unokatesómat, hanem megint abban a szép ívben. Az kéne még, hogy Jay elkezdjen az unokatestvérem előtt szivatni. Akkor győzném magyarázni Mack-nek, hogy mégis ki ő, és mit akar.
- Miért nem megyünk be az elejénél? - kérdezte a mögöttem loholó szőkeség.
- Mert... mert ott röplabdáznak, és szokásuk, hogy megdobálják azt, aki nem akar. - rögtönöztem gyorsan.
- Akkor álljunk be! - vigyorgott.
- Mack. - torpantam meg, és szembe fordultam vele. - Neked dolgod van az igazgatóval, emlékszel?
- Igen. - sóhajtott szomorúan.
- És emlékeztetnélek, hogy én nem szeretem a labdás sportokat. - tettem hozzá.
- Jól van, na.
Bejutottunk anélkül, hogy bárki ismerős észrevett volna. Hála az égnek. Elvezettem Mack-et az igazgatói ajatajához és a kezébe nyomtam az igazolását.
- Sok sikert. - szorítottam meg a kezét. Ajkába harapva bólintott, majd hátatt fordított nekem és benyitott az ajtón. Ahogy becsukta, sóhajtottam egyet.
Megfordultam, mire két lány túl közeli arcával találtam magam szemben. Nem ismertem őket, de sikeresen a szívbajt hozták rám.
- Ő tényleg a pasid? - kérdezték kórusban.
- Mi? - nevettem el magam. - Nem, dehogy. Ezt meg honnan veszitek?
- Rochelle mindenkinek elterjesztette. - mutattak hátra az említettre, aki éppen az aula közepén magyarázott két - számomra szintén csak látásból ismert - srácnak, majd pár másodperc múlva mind felém néztek.
Szó nélkül otthagytam a két lányt, majd egyenesen a szőkeség felé tartottam.
- Rochelle, beszélhetnénk négy szem közt? - kérdeztem jelentőségteljesen, mire a két srác fojtott vigyorral odébb állt.
- Mit akarsz? - kérdezte csodás vigyorral, és a csípőjére tette a kezét.
- Miért mondod azt mindenkinek, hogy Mack a pasim? Te is tudod, hogy az unokatesóm...
- Persze, hogy tudom. - vigyorgott még szélesebben.
- Akkor meg? - tártam szét a karomat.
- Már Jay is azt gondolja, hogy pasid van... - mosolygott angyalian. - Elmondtam neki.
- Jay? - röhögtem el magam értetlenül. - Hogy jön ide Jay?
- Úgy, hogy az enyém lesz, nem a tiéd. - komolyodott el, bár mondandója még mindig végtelenül gonosznak hangzott.
- Mi van? - már nagyon kezdtem elveszteni a fonalat. - Én nem akarom Jay-t magamnak. Ezt meg honnan veszed?
- Hát, onnan, hogy folyton együtt vagytok... - magyarázta, de látszott rajta, hogy kezd elbizonytalanodni.
- Ő jön utánam, nem én utána. - mondtam komoran. - Arról már nem én tehetek.
- Szóval, nem tetszik neked? - kérdezte szemöldökráncolva.
- Rochelle, pillanatnyilag senki nem tetszik. - világosítottam fel, mire elismerően bólintott.
- Attól még nem megyek vissza Jay-hez közölni vele, hogy ez a srác nem a pasid. Tudod, ha véletlenül - ezt nagyon kihangsúlyozta - tetszenél neki, akkor előbb letesz rólad, ha tudja, pasid van.
- De nem jövök be neki, arra tette fel az életét, hogy szivasson! - akadtam ki. - Orron dobott egy labdával! - mutattam erélyesen az orromon lévő sebre. Elhúzta a fényesen csillogó száját.
- Erre azért nem mernék fogadni, hogy nem azért megy utánad, mert tetszel neki. - gondolkodott el. - De ha te nem viszonzod az érzéseit, akkor könnyebb dolgom van.
Nagy szemekkel néztem rá.
- Nekem mennem kell. - hebegtem. - Szia. - mondtam, majd hátat fordítottam és felsétáltam az emeletre, ahol a szekrényem van.
Miközben levetkőztem, és beakasztottam a kabátomat meg a sálamat a szekrénybe, erősen gondolkoztam. Még, hogy én tetszek Jay-nek. Badarság. Állandóan csesztet. Ha valakinek tetszik valaki, akkor nem ilyesféle dolgokkal fejezi ki az érzéseit... hanem mondjuk egy virággal. Vagy egy csokival. Nem tudom. Teljesen elvesztettem a fonalat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése