- Hála az égnek, végre itt vagy! - sóhajtott fel megkönnyebbültem, és megdörzsölgette a karjait. - Már szétfagytam.
- Új kabát? - kérdeztem, miközben elindultunk a suli felé. - Csini.
- Ja, igen. Anya tegnap hazahozott pár cuccot a turkálóból. - forgatta meg a szemeit. Tudtam, hogy nem szereti a használt darabokat. - Prommy-val átnéztük a rucikat, ez egész elfogadhatónak bizonyult.
- Jól is áll. - próbáltam mosolyogni, de az arcizmaim kicsit legémberedtek a csípős hidegtől.
- Köszi. Na, de mit találtál ki a klubbra? Úgy értem, van valami 'csalogató'? - nézett rám a szemeivel, melyeket ügyesen kiemelt egy tussal.
- Tegnap befejeztem a legújabb dalomat. - vontam meg a vállam. - Szerintem nagyon jól sikeredett.
- Úúú, majd besurranunk a lánymosdóba és ott eldúdolhatod nekem. - mosolygott izgatottan.
- Elég bizarr hely - meredtem magam elé értetlenül - ennek a remekműnek a bemutatásához, de nem bánom. De csak matek után. Arra nagyon akarok tanulni. - magyaráztam.
- Persze. - bólintott röhögve. - Algebra királynő.
- Hé, az algebra igenis király! - védtem meg az egyik kedvenc tantárgyamat ... aaa, nem. Minden tantárgyat nagyon szeretek. - A számok világa egyszerűen magával ragad.
- Igen, pontosan. - bólogatott lelkesen és egy pillanatra meg is lepődtem, hogy helyesel. - Egyenesen a pokolba.
Unottan megforgattam a szemeimet, amikor megérkeztünk a suli elé. Még szerencse, hogy egész jók a reflexeim és még időben elhajoltam egy suhanó röplabda elől. Először elgondolkodtam azon, hogy a röpi edzés miért nem a röpi pályán folyik (elképesztő logika), de nem volt rá sok időm, hiszen egy sportőrült oldalán álltam.
Az én 'fajtám' jobb szeret kimaradni az ilyesféle 'mókákból' illetve kampányolni a saját testi épségéért. Nem mintha létezne ilyen kampány, csak egy pillanatra elragadott a fantáziám. Nagy tömeg csupa stréberekből, mint én. Mindenki kezében rikító színű táblák. Az emberek egyhangúan kántálják 'Védjük a térdkalácsot!'. Milyen jó is lenne.
- Gyere, Hay, ez bazi nagy buli! - kezdte el rángatni a pufi kabátom ujját Sweetie.
Időm se volt az ellenkezésre vagy a visszautasításra, már be lettem rántva a 'Harcok mezejére'. Körülöttem csupa kétméteres srác, illetve gebe, létra lány. Nem vagyok egy nagyon pici lány, de ilyen helyzetben porszemnek éreztem magam egy hangya hátsóján.
- Csak üsd vissza a kezeddel a labdát, amikor feléd megy! - magyarázta a mellettem álló barátnőm a kétségbeesett arcom láttán. Idegesen bólintottam egyet, majd annyira összpontosítottam a felém közeledő tárgyakra, mint egy pánikbeteg.
- Hayley, üss! - hallottam a barátnőm kiáltását. Ijedten pillantottam a felém repülő labda irányába. Próbáltam mozdítani a kezeimet, de nem reagáltak. Leblokkoltam. A térdeim majdnem összerogytak. A repülő sporteszköz egyenesen az orromon talált, mire éles fájdalom hasított az említett testrészembe.
- Áúúú! - ordítottam. A fene tudta volna kontrolálni a megszólalásait ilyenkor. Sweetie azonnal mellém szaladt.
- Úristen, Hay! - karolt át. - Jól vagy?
- Nem nagyon. - nyöszörögtem és elvettem a kezemet az orrom elől. Tiszta vér volt. Csodás.
- Beviszlek az orvosiba. - húzta el a száját a vérem láttán. Soha nem bírta.
- Minden rendben? - rohant mellénk egy srác, akit most, hogy megnéztem, még soha nem láttam. Bezselézett, szőke haja volt, nagy, kék szemei és izmos vállai. Még a pulcsiján keresztül is látszódtak.
- Miért? - ráncoltam a szemöldököm, miközben már a barátnőm elkezdett tolni a bejárat felé. A srác jött utánunk.
- Izé... - vakarta meg a tarkóját látszólag zavarában. - Én ütöttem a labdát.
- Ja. - legyintettem. - Az én hibám volt. Béna vagyok.
- Nem vagy béna. - nevetett, de nem sokáig, mert két szkeptikus lány tekintettel találta szembe magát. - Talán egy kis gyakorlás nem ártana, ha ilyesmit szeretnél 'űzni', de nyugodj meg, van nálad rosszabb is. Te legalább nem ugrasz el a labda irányából sikoltozva.
Egy pillanatra elmerengtem, hogy vajon kire célozhatott, de úgy döntöttem, hogy ez most nem különösebben érdekel. Éppen megérkeztünk a orvosi szoba elé.
- Hát, akkor mégegyszer bocsi. - húzta el a száját a srác. - Sziasztok. - köszönt, majd visszasétált a röpizőkhöz.
Sweetie bekopogtatott, és megvártuk, amíg Mrs. Dante, a védőnő engedélyezi, hogy bemehessünk. A barátnőm kinyitotta előttem az ajtót, mire rámosolyogtam.
Mrs. Dante éppen az asztalánál írogatott valamit. Egy laza mozdulattal megfordult a gurulós székében.
- Á, szia, Hayley! - köszöntött kedvesen, de amikor a tekintete a vérző orromra vándorolt, elsápadt. - Mi történt veled?
Igen, ismert vagyok már az orvosiban. Fogjuk rá, hogy ha az iskolában valahol lehetőség keletkezik a baleset okozására, én sosem halasztom el. Bokaficam, mert elestem egy banánhéjon, kézre ragadt pillanatragasztó... már kezd is uncsi lenni.
- Arcon találtak egy röplabdával. - panaszoltam és leültem a vizsgálóasztalra. A védőnő elém sétált és elemelte a tenyeremet a vérző tagom elől. Elhúzta a száját.
- Ez úgy néz ki, eltört, Hayley. Sajnálom, bármennyire lesz ciki, ezt be kell kötnöm.- lesápadtam. Nem vagyok még elég égő.
Sweetie-re néztem, aki sajnálkozva pillantott vissza. Ez az én formám. Pont ma, amikor embereket kéne vonzanunk a klubba. De egy bekötött orr nem azt sugallja, hogy : 'Csatlakozz közénk, menő muzsikusok közé, és zenéljünk közösen!'. Nem, ez azt érezteti: 'Csatlakozz a béna stréberek klubjába, akik zenével próbálnak menőbbek lenni!'. Ez pedig nem túl vonzó szlogen.
A védőnő körbefáslizta az orromat, majd utamra engedett. Még kaptam is egy piros nyalókát. Talán ez a legjobb az egészben.
Már becsengettek, amikor Sweetie-vel a föci óránkra siettünk. Borsódzott a hátam a gondolattól, hogy mit gondolnak majd rólam az osztálytársaim, amikor perceken belül betoppanok egy bekötött orral.
Hát, muszáj volt ennek is bekövetkeznie. Óvatosan benyitottunk a terembe. Mr. Hughes már nagyban mutogatott valami érdekességet a térképen (ahjj, kár, hogy lemaradtam). Minden tekintet rám szegeződött, mint mindig, még a tanárnak is elakadt a szava.
- Elnézést a késésért, de történt egy kis balesetem... - magyarázkodtam, szinte cincogva, csodáltam is, hogy megértette a tanár úr.
- Semmi baj, üljetek le, lányok! - intett Mr. Hughes, én pedig behúzott nyakkal elsomfordáltam a padomhoz. Sweetie úgy lépkedett, mintha semmi se történt volna, és amikor a kis Brandon nagy szemekkel pásztázta a kör alakú szemüvege mögül (nyomi gyerek, mint én, csak még szégyenlős is), egy gyilkos pillantást sugallt felé, a srác meg ijedten félrenézett. Hah, egyesek nagyon vérprofik.
Az óra további részében igyekeztem nagyon figyelni, majd még a szünetben megkérdeztem embereket, akik ott voltak az órán, hogy miről maradtam le. Kár, hogy csak olyan válaszokat kaptam, hogy 'már nem emlékszem' meg 'franc tudja'. De mégis, miért járnak be a suliba, ha nem is figyelnek?! Ezt soha nem tudtam felfogni.
Matekra egész szünetben gyakoroltam, ezért is sikerült olyan prímán a dolgozatom. Mindent a könyökömből ráztam ki, ezért annyira büszke voltam, hogy úgy döntöttem, meg is eszem a következő szünetben a szendvicsemet. Ma reggel mogyorókrémeset csináltam, szintén gondosan figyelve minden összetevő mértékére. Nyamm.
Ahogy kicsöngettek és elpakoltam, elő is vettem, hogy beleharapjak. Nem csalódtam magamban, isteni volt.
- Akkor jössz? - támaszkodott Sweetie a padomra, de mikor értetlenül pillantottam vissza rá, sóhajtott. - Tudod, elénekelni nekem a dalodat.
- Ja, igen, persze. - álltam fel, és miközben még ettem, elindultunk a vécé felé.
Útközben a barátnőm megpillantotta Blake-et, ezért újabb vonyítórohamot nyomott le nekem (már megszoktam). A srác éppen annyira röhögött, hogy a szénsavas üdítő két orrlyukából spriccelt ki, kivételesen nem talált el senkit. Elbűvölő.
A vécében kidobtam az alufóliát, amiben a szenyóm volt, majd megvártuk, amíg mindenki kimegy és bezártuk az ajtót. Nem lesz belőle baj, sokan csinálják ezt.
Bementünk ketten az egyik fülkébe, majd rázendítettem. Sweetie mosolyogva hallgatott, majd amikor befejeztem, boldogan megtapsolt.
- Nagyon jó. - vigyorgott. - Tényleg. Csak kár, hogy a gitárodat nem hoztad el.
- Féltem. - húztam el a számat. - De szerintem hangszer nélkül is jól hangzik.
- Igaz. - bólintott, majd kimentünk a fülkéből. Szinte szívrohamot kaptunk, amikor Rochelle Akerman-nel találtuk szembe magunkat. Hogy került be?
- Sziasztok! - köszöntött minket.
- Hogy kerültél be? Bezártuk az ajtót... - kérdezte Sweetie.
- Még a fülkében voltam, amikor bezártátok. - mondta, majd elégedetten elvigyorodott. - És épp eleget hallottam. Hayley, fantasztikus hangod van. És valóban te írtad ezt a dalt?
- Igen. - bólintottam óvatosan.
- Csodálatos. - ámuldozott, majd hirtelen megváltozott a hangulata. - A barátnőimmel csinálunk egy a-capella klubbot, és most, hogy hallottalak énekelni, gondoltam megkérdezem, hogy nem akarsz-e csatlakozni? - rebegtette meg a mesterségesen hosszú szempilláit.
- Hát, az a helyzet, hogy én is szeretnék egy klubbot Sweetie-vel. - néztem az említettre. - A miénk is zenével fog foglalkozni, szóval, köszi a meghívást, de nem. - hebegtem.
- Értem. - nyelt egy nagyot. - Azért majd gondold át.
- Átgondolom, de nem hiszem, hogy változtatnék a tervemen. - bólintottam.
Szemei csíkokká szűkültek, majd drámaian megfordult (nem volt olyan teátrális, mint akarta volna, mert először nem bírta kinyitni az ajtót) és elviharzott. Mint általában.
- Fura. - meredtem magam elé.
Sweetie felém fordult.
- Hayley, nehogy bedőlj neki! - kezdett el vehemensen magyarázni, ami nem tagadom, elég szórakoztató volt. - Tudjuk, hogy kicsit naiv vagy, de azért csak feltűnt neked is, hogy ez durván felszínes volt.
- Nem vagyok naiv. - háborodtam fel egy pillanatra. - És ne gondold azt, hogy egy szempilla rebegtetéssel el lehet engem varázsolni. Nem vagyok pasi.
- Jó, nyugi, csak mondtam. - mondta megenyhülten, miközben kisétáltunk a folyosóra.
Amint vége lett az összes órának, rögtön rohantunk a tanáriba, Ms. Ravensdale-hez, aki megígérte, hogy szerez nekünk egy standot. A tanárnő éppen egy másik osztály dolgozatait javította, amikor 'rátörtünk'. Amint meglátott bennünket, elmosolyodott.
- Gyertek, lányok, adom a standotokat! - állt fel, és mutatta, hogy kövessük. Elsétáltunk a tanári folyosó végéig, ahol mindenfele kávé szag terjengett. A végén volt a szertár bejárata. A tanárnő előkapta a kulcsát és kinyitotta az ajtót. Már az elején megláttuk a kartonokból összeeszkábált bódéféleséget, amire fel volt feszítve egy kartonlap. Arra lehet majd írni.
- Köszönjük! - mosolyogtam a tanárnőre, és Sweetie-vel kicipeltük a zsibongóba. Ott már több ember gyülekezett, volt olyan stand, ami már készen állt. Például az algebra klub, akik, mint hallottuk, nagyon híján vannak a tagoknak. Ez a standjuk feldíszítésén is látszott, nagyon aprólékos munkának tűnt. Amíg Sweetie felrohant a vastag filceiért a szekrényéhez, addig én letakartam egy fehér terítővel, hogy ne látszódjon az, hogy reklámkartonokból lett összerakva. A barátnőm gyorsan visszaérkezett és színes betűkkel felmázoltuk a lapra, hogy 'Zene klub'. Készen voltunk. Büszke voltam.
- Nagyon feltűnő az orrom? - kérdeztem Sweetie-it, és idegesen tapogatni kezdtem a bekötött tagomat.
- Háát... - húzta el a száját. - Egy kicsit az.
- Fantasztikus. - morogtam.
- De nyugi, nem ezzel fognak foglalkozni.
- Remélem.
- Szia! - hallottam egy ismerős hangot, mire az irányába fordultam.
Ismét te- gondoltam. Az a srác álldogált a standunk előtt, aki orrba dobott.
- Á, szia. - erőltettem az arcomra egy bájmosolyt.
- Jól áll a ... - mutogatott az orromra, de amikor gyilkosan pillantottam vissza, elröhögte magát. - Mindegy.
- Szeretnél csatlakozni? - kérdezte Sweetie.
- Ami azt illeti, játszok többféle hangszeren és éneklek is. Érdekelne a dolog. - bólogatott. - És a haverom... - nézett a háta mögé. - Finn! - kiáltott oda valakinek, majd pár másodperc múlva egy szintén magas és helyes srác rohant mellé. Mintha ő is ott lett volna ma reggel a röpizésnél. Idétlen vigyor díszelgett az arcán.
- Heló! - köszönt nekünk. Sweetie-vel intettünk.
- Jay vagyok, Ő meg Finn. - mutatta be mindkettőjüket a szőke.
- Én Sweetie vagyok, Ő pedig Hayley. - játszotta el ugyanezt a barátnőm is.
- Sweetie? - ráncolta a szemöldökét Finn. - Még soha nem hallottam ezt a nevet.
- Nem szeret beszélni a neve eredetéről. - vettem védelmembe azonnal szegény lányt, mire a két srác értetlenül felvonta a szemöldökét. - Akkor akartok csatlakozni?
- Én igen. - mondta Jay, majd elvett egy filcet és a standra kihelyezett üres lapra felfirkantotta a nevét. Ahhoz képest, hogy fiú, elég szépen írt. Egy kicsit elbóbiskoltam.
- Te? - nézett Finn-re. Idétlenül elröhögte magát.
- Ha te ugrasz, haver, akkor én is. - mondta, majd ő is felírta a nevét. Elmerengtem azon, hogy milyen béna is az, hogy az imént a Titanic-ból idézett. Ez most komoly?
- Mikor kezdődne a szakkör? - kérdezte Jay.
- Holnaptól. - magyaráztam. - Kettőtől háromig. Minden nap.
- Minden nap. Az nem semmi. - bólintott elismerően.
- Én nem érek rá minden nap. Hokira kell mennem. - tette fel a kezét Finn, mire Jay unottan nézett felé.
- 6-ra jársz hokira.
- Ja, tényleg. - csinált úgy, mintha csak most jött volna rá, majd haragos pillantást vetett a barátjára.
- Azt mondtad ugrasz. - védekezett Jay. - Ne szegd meg az ígéretedet.
Sweetie-vel csak bambán bámultuk a párbeszédüket. Ezek nem teljesen százasok. De most komolyan. Valaki észelméjűnek nem lenne kedve jelentkezni?!
- Akkor holnap találkozunk, lányok. - kacsintottak ránk, mi pedig úgy nézhettünk rájuk, mint az ufókra. Lefagyott a vigyor az öntelt arcukról, majd kínosan elsomfordáltak. Lassan talán el kéne kezdenem énekelni a dalt, hogy páran idetévedjenek. Akiknek nem egy hokikorong vagy egy röplabda van az agyuk helyén.
Sóhajtva Sweetie-re néztem, aki csalódottan rázta a fejét.
A sors velünk van. Remélem.
- Á, szia, Hayley! - köszöntött kedvesen, de amikor a tekintete a vérző orromra vándorolt, elsápadt. - Mi történt veled?
Igen, ismert vagyok már az orvosiban. Fogjuk rá, hogy ha az iskolában valahol lehetőség keletkezik a baleset okozására, én sosem halasztom el. Bokaficam, mert elestem egy banánhéjon, kézre ragadt pillanatragasztó... már kezd is uncsi lenni.
- Arcon találtak egy röplabdával. - panaszoltam és leültem a vizsgálóasztalra. A védőnő elém sétált és elemelte a tenyeremet a vérző tagom elől. Elhúzta a száját.
- Ez úgy néz ki, eltört, Hayley. Sajnálom, bármennyire lesz ciki, ezt be kell kötnöm.- lesápadtam. Nem vagyok még elég égő.
Sweetie-re néztem, aki sajnálkozva pillantott vissza. Ez az én formám. Pont ma, amikor embereket kéne vonzanunk a klubba. De egy bekötött orr nem azt sugallja, hogy : 'Csatlakozz közénk, menő muzsikusok közé, és zenéljünk közösen!'. Nem, ez azt érezteti: 'Csatlakozz a béna stréberek klubjába, akik zenével próbálnak menőbbek lenni!'. Ez pedig nem túl vonzó szlogen.
A védőnő körbefáslizta az orromat, majd utamra engedett. Még kaptam is egy piros nyalókát. Talán ez a legjobb az egészben.
Már becsengettek, amikor Sweetie-vel a föci óránkra siettünk. Borsódzott a hátam a gondolattól, hogy mit gondolnak majd rólam az osztálytársaim, amikor perceken belül betoppanok egy bekötött orral.
Hát, muszáj volt ennek is bekövetkeznie. Óvatosan benyitottunk a terembe. Mr. Hughes már nagyban mutogatott valami érdekességet a térképen (ahjj, kár, hogy lemaradtam). Minden tekintet rám szegeződött, mint mindig, még a tanárnak is elakadt a szava.
- Elnézést a késésért, de történt egy kis balesetem... - magyarázkodtam, szinte cincogva, csodáltam is, hogy megértette a tanár úr.
- Semmi baj, üljetek le, lányok! - intett Mr. Hughes, én pedig behúzott nyakkal elsomfordáltam a padomhoz. Sweetie úgy lépkedett, mintha semmi se történt volna, és amikor a kis Brandon nagy szemekkel pásztázta a kör alakú szemüvege mögül (nyomi gyerek, mint én, csak még szégyenlős is), egy gyilkos pillantást sugallt felé, a srác meg ijedten félrenézett. Hah, egyesek nagyon vérprofik.
Az óra további részében igyekeztem nagyon figyelni, majd még a szünetben megkérdeztem embereket, akik ott voltak az órán, hogy miről maradtam le. Kár, hogy csak olyan válaszokat kaptam, hogy 'már nem emlékszem' meg 'franc tudja'. De mégis, miért járnak be a suliba, ha nem is figyelnek?! Ezt soha nem tudtam felfogni.
Matekra egész szünetben gyakoroltam, ezért is sikerült olyan prímán a dolgozatom. Mindent a könyökömből ráztam ki, ezért annyira büszke voltam, hogy úgy döntöttem, meg is eszem a következő szünetben a szendvicsemet. Ma reggel mogyorókrémeset csináltam, szintén gondosan figyelve minden összetevő mértékére. Nyamm.
Ahogy kicsöngettek és elpakoltam, elő is vettem, hogy beleharapjak. Nem csalódtam magamban, isteni volt.
- Akkor jössz? - támaszkodott Sweetie a padomra, de mikor értetlenül pillantottam vissza rá, sóhajtott. - Tudod, elénekelni nekem a dalodat.
- Ja, igen, persze. - álltam fel, és miközben még ettem, elindultunk a vécé felé.
Útközben a barátnőm megpillantotta Blake-et, ezért újabb vonyítórohamot nyomott le nekem (már megszoktam). A srác éppen annyira röhögött, hogy a szénsavas üdítő két orrlyukából spriccelt ki, kivételesen nem talált el senkit. Elbűvölő.
A vécében kidobtam az alufóliát, amiben a szenyóm volt, majd megvártuk, amíg mindenki kimegy és bezártuk az ajtót. Nem lesz belőle baj, sokan csinálják ezt.
Bementünk ketten az egyik fülkébe, majd rázendítettem. Sweetie mosolyogva hallgatott, majd amikor befejeztem, boldogan megtapsolt.
- Nagyon jó. - vigyorgott. - Tényleg. Csak kár, hogy a gitárodat nem hoztad el.
- Féltem. - húztam el a számat. - De szerintem hangszer nélkül is jól hangzik.
- Igaz. - bólintott, majd kimentünk a fülkéből. Szinte szívrohamot kaptunk, amikor Rochelle Akerman-nel találtuk szembe magunkat. Hogy került be?
- Sziasztok! - köszöntött minket.
- Hogy kerültél be? Bezártuk az ajtót... - kérdezte Sweetie.
- Még a fülkében voltam, amikor bezártátok. - mondta, majd elégedetten elvigyorodott. - És épp eleget hallottam. Hayley, fantasztikus hangod van. És valóban te írtad ezt a dalt?
- Igen. - bólintottam óvatosan.
- Csodálatos. - ámuldozott, majd hirtelen megváltozott a hangulata. - A barátnőimmel csinálunk egy a-capella klubbot, és most, hogy hallottalak énekelni, gondoltam megkérdezem, hogy nem akarsz-e csatlakozni? - rebegtette meg a mesterségesen hosszú szempilláit.
- Hát, az a helyzet, hogy én is szeretnék egy klubbot Sweetie-vel. - néztem az említettre. - A miénk is zenével fog foglalkozni, szóval, köszi a meghívást, de nem. - hebegtem.
- Értem. - nyelt egy nagyot. - Azért majd gondold át.
- Átgondolom, de nem hiszem, hogy változtatnék a tervemen. - bólintottam.
Szemei csíkokká szűkültek, majd drámaian megfordult (nem volt olyan teátrális, mint akarta volna, mert először nem bírta kinyitni az ajtót) és elviharzott. Mint általában.
- Fura. - meredtem magam elé.
Sweetie felém fordult.
- Hayley, nehogy bedőlj neki! - kezdett el vehemensen magyarázni, ami nem tagadom, elég szórakoztató volt. - Tudjuk, hogy kicsit naiv vagy, de azért csak feltűnt neked is, hogy ez durván felszínes volt.
- Nem vagyok naiv. - háborodtam fel egy pillanatra. - És ne gondold azt, hogy egy szempilla rebegtetéssel el lehet engem varázsolni. Nem vagyok pasi.
- Jó, nyugi, csak mondtam. - mondta megenyhülten, miközben kisétáltunk a folyosóra.
Amint vége lett az összes órának, rögtön rohantunk a tanáriba, Ms. Ravensdale-hez, aki megígérte, hogy szerez nekünk egy standot. A tanárnő éppen egy másik osztály dolgozatait javította, amikor 'rátörtünk'. Amint meglátott bennünket, elmosolyodott.
- Gyertek, lányok, adom a standotokat! - állt fel, és mutatta, hogy kövessük. Elsétáltunk a tanári folyosó végéig, ahol mindenfele kávé szag terjengett. A végén volt a szertár bejárata. A tanárnő előkapta a kulcsát és kinyitotta az ajtót. Már az elején megláttuk a kartonokból összeeszkábált bódéféleséget, amire fel volt feszítve egy kartonlap. Arra lehet majd írni.
- Köszönjük! - mosolyogtam a tanárnőre, és Sweetie-vel kicipeltük a zsibongóba. Ott már több ember gyülekezett, volt olyan stand, ami már készen állt. Például az algebra klub, akik, mint hallottuk, nagyon híján vannak a tagoknak. Ez a standjuk feldíszítésén is látszott, nagyon aprólékos munkának tűnt. Amíg Sweetie felrohant a vastag filceiért a szekrényéhez, addig én letakartam egy fehér terítővel, hogy ne látszódjon az, hogy reklámkartonokból lett összerakva. A barátnőm gyorsan visszaérkezett és színes betűkkel felmázoltuk a lapra, hogy 'Zene klub'. Készen voltunk. Büszke voltam.
- Nagyon feltűnő az orrom? - kérdeztem Sweetie-it, és idegesen tapogatni kezdtem a bekötött tagomat.
- Háát... - húzta el a száját. - Egy kicsit az.
- Fantasztikus. - morogtam.
- De nyugi, nem ezzel fognak foglalkozni.
- Remélem.
- Szia! - hallottam egy ismerős hangot, mire az irányába fordultam.
Ismét te- gondoltam. Az a srác álldogált a standunk előtt, aki orrba dobott.
- Á, szia. - erőltettem az arcomra egy bájmosolyt.
- Jól áll a ... - mutogatott az orromra, de amikor gyilkosan pillantottam vissza, elröhögte magát. - Mindegy.
- Szeretnél csatlakozni? - kérdezte Sweetie.
- Ami azt illeti, játszok többféle hangszeren és éneklek is. Érdekelne a dolog. - bólogatott. - És a haverom... - nézett a háta mögé. - Finn! - kiáltott oda valakinek, majd pár másodperc múlva egy szintén magas és helyes srác rohant mellé. Mintha ő is ott lett volna ma reggel a röpizésnél. Idétlen vigyor díszelgett az arcán.
- Heló! - köszönt nekünk. Sweetie-vel intettünk.
- Jay vagyok, Ő meg Finn. - mutatta be mindkettőjüket a szőke.
- Én Sweetie vagyok, Ő pedig Hayley. - játszotta el ugyanezt a barátnőm is.
- Sweetie? - ráncolta a szemöldökét Finn. - Még soha nem hallottam ezt a nevet.
- Nem szeret beszélni a neve eredetéről. - vettem védelmembe azonnal szegény lányt, mire a két srác értetlenül felvonta a szemöldökét. - Akkor akartok csatlakozni?
- Én igen. - mondta Jay, majd elvett egy filcet és a standra kihelyezett üres lapra felfirkantotta a nevét. Ahhoz képest, hogy fiú, elég szépen írt. Egy kicsit elbóbiskoltam.
- Te? - nézett Finn-re. Idétlenül elröhögte magát.
- Ha te ugrasz, haver, akkor én is. - mondta, majd ő is felírta a nevét. Elmerengtem azon, hogy milyen béna is az, hogy az imént a Titanic-ból idézett. Ez most komoly?
- Mikor kezdődne a szakkör? - kérdezte Jay.
- Holnaptól. - magyaráztam. - Kettőtől háromig. Minden nap.
- Minden nap. Az nem semmi. - bólintott elismerően.
- Én nem érek rá minden nap. Hokira kell mennem. - tette fel a kezét Finn, mire Jay unottan nézett felé.
- 6-ra jársz hokira.
- Ja, tényleg. - csinált úgy, mintha csak most jött volna rá, majd haragos pillantást vetett a barátjára.
- Azt mondtad ugrasz. - védekezett Jay. - Ne szegd meg az ígéretedet.
Sweetie-vel csak bambán bámultuk a párbeszédüket. Ezek nem teljesen százasok. De most komolyan. Valaki észelméjűnek nem lenne kedve jelentkezni?!
- Akkor holnap találkozunk, lányok. - kacsintottak ránk, mi pedig úgy nézhettünk rájuk, mint az ufókra. Lefagyott a vigyor az öntelt arcukról, majd kínosan elsomfordáltak. Lassan talán el kéne kezdenem énekelni a dalt, hogy páran idetévedjenek. Akiknek nem egy hokikorong vagy egy röplabda van az agyuk helyén.
Sóhajtva Sweetie-re néztem, aki csalódottan rázta a fejét.
A sors velünk van. Remélem.
i can't say anything because you are PER-FECT :)
VálaszTörlésbár mondtam hogy Jay legyen Niall kinézet de bizzuk mindenki fantáziájára...
:)) thanks virikee
VálaszTörlés